Nagyvilág

Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon

Bled Strategic Forum
Bled Strategic Forum
Két, a régióban eddig Orbán Viktor közeli szövetségesének tartott kormányfő is olyan gesztust tett a Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn, amelyet nehéz lenne a Fidesz elnöke szempontjából „előnyösnek” minősíteni. A miniszterelnöki beszélgetésnél konkrétabb volt a külügyminiszterek fóruma a szlovén városban, ahol Orbán Anita is fontos ígéretet tett. Szent-Iványi Istvánnal értékeljük az új helyzetet.

El kell döntenünk: Európa túlélni akar vagy győzni

idézte főcímében a szlovén Nova24 TV hírportálja Magyar Pétert, aki a 20. Bledi Stratégiai Fórumon szólalt meg a szlovéniai üdülővárosban, ahol térségünk három másik – cseh, szlovén és horvát – miniszterelnökével együtt vett részt egy pódiumbeszélgetésen. Annak, hogy épp a Nova24 TV emelte ki Magyar kijelentését, különös jelentősége van, hiszen arról a szlovén médiavállalkozásról van szó, amelybe 2017-ben még a Fideszhez és Habony Árpádhoz közeli magyar üzletemberek fektettek be. A Nova24 TV-t birtokló cégben szerzett részesedéssel feltételezések szerint Habony köre Janez Jansa jobboldali (illiberális) pártját, a szlovén SDS-t segítette.

Bár a Nova24 TV-t jelenleg is a szlovén SDS pártmédiájának tartják, azt nem tudni, hogy van-e még magyar tulajdon a tévé hátterében lévő Nova Hisa cégben. Az viszont biztos, hogy Jansa – aki az idén negyedszer lett miniszterelnök Ljubljanában – médiája most Magyar Péter kulcsmondatát főcímbe emelve számolt be a Bledben rendezett stratégiai fórum eseményeiről. Pedig a fórumot maga Janez Jansa nyitotta meg, tehát akár az ő egyik tételmondatát is kiemelhették volna. Vagy a két másik miniszterelnök, a cseh Andrej Babis vagy a horvát Andrej Plenkovic valamelyik gondolatát.

Ráadásul maga Jansa a Magyarral, Plenkoviccsal és Babissal folytatott hétfői pódiumbeszélgetésen egy komoly utalást tett Orbán Viktor kormányzására. Az egyáltalán nem pozitív kontextusban elhangzott mondat arról szólt, hogy Közép-Európa államai – Magyarország kivételével – jobban tudták a nyugat-európaiaknál, hogy mit kell tenniük, miután 2022-ben Oroszország megtámadta Ukrajnát. Andrej Babis pedig külön köszöntötte-üdvözölte Magyar Pétert, ami azért érdekes, mert ő és az ANO nevű cseh pártja társalapítója Orbán Viktorral és a Fidesszel együtt a Patrióták Európáért pártcsaládnak. Azaz hétfőn Bledben Orbán legfontosabb térségbeli szövetségesei közül két kormányfő is a Fidesz-elnök szempontjából nézve negatív gesztusokat tett a stratégiai fórumon.

Mindez Szent-Iványi István volt szlovéniai magyar nagykövet szerint nem meglepő. A korábban európai parlamenti képviselőként és külügyi államtitkárként is tevékenykedő szakértő úgy véli:

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik