Üzleti tippek

Bevezető – Pénz és koncepció

admin
admin

2006. 05. 03. 00:00

A választások második fordulója után bő egy héttel érdemes visszatérni arra: milyen is volt a pártok kommunikációja. Mit sikerült és mit nem sikerült megvalósítaniuk? Annál is inkább izgalmas a kérdés, mert egészen március elejéig fej fej mellett állt a két nagy párt, az elemzők szerint akkor még kétesélyes volt a játszma.

Induljunk ki abból a tényből, hogy a hazai korcsoportonkénti pártpreferenciák európai összehasonlításban is meglehetősen érdekes képet mutatnak, immár hosszú ideje. Ennek lényege, hogy ha olyan lenne a választási rendszer, hogy csak a 40 év alattiak szavaznának, nem lenne nagy verseny, simán nyerne a Fidesz. Ellenkező esetben, ha csak a 40 év felettiek vennének részt a választáson, szintén borítékolható lenne a baloldali győzelem.
Ebben a helyzetben eléggé kézenfekvő volt mindkét nagy párt stratégiája (amivel persze nem azt akarom mondani, hogy okvetlenül jó is volt). A Fidesz „öregítő” politikája tetten érhető volt az üzenetek szintjén (biztonság, anyagi juttatások), a miniszterelnök-jelölt imázsának megváltoztatásban, és részben ugyanezt szolgálta Mikola és Semjén csatasorba állítása. Az elsődleges pártpreferenciák változását vizsgálva, 2005 őszét és a választások előtti utolsó közvélemény-kutatásokat összehasonlítva, nem is eredménytelenül. Sikerült ugyanis a 65 év fölöttiek körében meglévő nagyon markáns MSZP-előnyt nagyjából egyharmaddal csökkenteni, és ennél is látványosabb eredményt elérni a 8 általános alatti végzettségű csoportokban.

Ezzel párhuzamosan folyt az MSZP fiatalítási kampánya, amelyet a párt és miniszterelnök-jelöltje imázsának megváltoztatása mellett például az is fémjelzett, hogy a két nagy párt közül először ők használták nagy volumenben az internetet a kampány kommunikációja során. Részben e fiatalítási kampány sikerének köszönhetően sikerült nagyon markánsan javítani pozíciójukat a 34–49 éves korosztály körében, és ennél valamivel kisebb mértékben a 18–33 évesek között.

Részben azonban abból adódott a fiatal korcsoportokban bekövetkezett eltolódás, hogy az adatok alapján a Fidesznek az idősebb és a kevésbé iskolázott rétegek számára vonzó új üzenetei kifejezetten kontraproduktívak voltak elsősorban a 30–40 közötti korosztálynál. Azaz nem sikerült úgy kommunikálni, hogy egyszerre növeljék támogatottságukat azokban a meghatározott célcsoportokban, ahol gyengébben álltak, és meg is tartsák előnyüket azokban a célcsoportokban, ahol egyértelműen vezettek. Marketingkommunikációs szempontból szerintem ez az egyik fő oka annak, hogy végül veszítettek.

A másik pedig egyértelműen az, hogy a szocialisták jobban bírták pénzzel. A két nagy pártot tekintve az idei kampányban (listaárakat összehasonlítva) csak a média-megjelenésekre fordított összeg több mint ötszöröse volt összességében a négy évvel korábbinak, és ellentétben a négy évvel korábbival, amikor a Fidesz költött valamivel többet, most az MSZP költése elég jelentősen, egyharmadával haladta meg versenytársáét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.