A magyar gazdaság számára kiemelkedő jelentősége van az orosz és az ukrán kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének – közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-orosz tagozatának közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
Gyurcsány Ferenc az előző kabinet tevékenységére utalva közölte: komoly társadalmi és gazdasági hiba, ha ezeket a kapcsolatokat nem fejlesztik.
Véleménye szerint – bár javuló a tendencia – nem mindig természetes a teljes magyar diplomáciai apparátus számára, hogy a magyar üzleti, intézményi érdekeket képviseljék a határokon túl.
Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy jövő héten Ukrajnába látogat, ahol elsősorban gazdasági, üzleti megbeszéléseket folytat.
Gyurcsány Ferenc közölte: nem zárkózik el a felvetéstől és kéri a szakemberek segítségét arra vonatkozóan, hogy vizsgálják meg, hogyan lehet esetleg sajátos vízumrezsimet kialakítani Oroszország és Ukrajna, valamint Magyarország között.
„Bolondnak kiáltjuk ki a legnagyobb költőnket, és ezzel magunkat zárjuk el a verseitől” – segített vagy ártott József Attilának a pszichoanalízis?
Miként került kapcsolatba József Attila a pszichoanalízissel, és betegnek vagy egészségesnek tartotta-e őt a környezete? És hogyan telepedett rá költészetére a pszichoanalitikus értelmezések hagyománya?
