Pénzügy

Nyugdíjgubanc: túlóráztatnia kellett az államnak a dolgozóit, hogy csillapítsák a népharagot

Aligha gondolták a bankközi átutalásokat kezelő rendszert üzemeltető, végső soron az állam (pontosabban a Magyar Nemzeti Bank) tulajdonában álló GIRO Zrt. munkatársai, hogy ők lesznek az év első „rabszolgái”, mégis így történt. Ahhoz ugyanis, hogy az állam mentse a menthetőt, túlórára köteleztek alkalmazottakat a GIRO-nál azért, hogy pénteken késő este és szombat reggel megérkezzen nyugdíjasok tömegeihez a járandóságuk.

Múlt pénteken reggel-délelőtt egymás után jelezték nyugdíjasok, hogy bár meg kellett volna hogy kapják a juttatásukat, az mégsem történt meg. A gond a Magyar Államkincstár rendszerében lehetett, de hogy pontosan mi, azt hivatalosan négy nappal a kínos helyzet után sem tudni, ugyanis a kincstár többszöri érdeklődésünkre sem volt hajlandó elárulni, mi okozta a gubancot. Most 12. szombatra esett (aki bankszámlára kéri a nyugdíjat, annak a kincstári menetrend szerint 12-ig a számláján kell lennie az összegnek, de ha hétvégére esik ez a nap, akkor az előző munkanapon), és a hírek szerint új informatikai rendszerre állt át nemrég a kincstár, könnyen lehet, hogy valakik nem figyeltek, az utalás indítására automatikusan 12-ét állítottak be. A MÁK-ot csak a panaszáradat döbbenthette rá, hogy hibáztak. Igaz, ezt nem ismerték el, még pénteken délelőtt is olyan közleményt adtak ki, hogy nincs fennakadás a nyugdíjak utalásában, a pénzt pénteken jóváírják (bár ezt a közleményt a honlapjukról azóta eltüntették).

Ezért késnek a nyugdíjak, vérlázító hozzáállás a kincstárnál
A bankszámlákon nyoma sem volt a szokásos időben a pénznek. Megvan, mikor érkezhetnek meg a nyugdíjak.

Több jel is arra utal, hogy tűzoltás gyanánt kézzel belenyúltak a rendszerbe. Amikor a kincstár elindít egy utalást, az keresztülfut a GIRO rendszerén, úgy kerül az érintett nyugdíjas számláját vezető kereskedelmi bankhoz, majd a bank a normál elszámolási üzemidőn belül  (ez általában este 7-8-ig tart) jóváírja a nyugdíjas számláján a pénzt. Bankok arról számoltak be nekünk, hogy nap közben csak kisebb ilyen „átutalási csomagok” érkeztek hozzájuk a GIRO-n keresztül, aztán este 7-8 után már nagyobb löketek jöttek, ami arra enged következtetni, hogy a sor elején álló Magyar Államkincstárnál csak akkorra, azaz péntek estére pörgött fel a munka – márpedig a normál munkaidő a közszektorban pénteken délután 2-ig tart.

A GIRO saját maga ismerte el a 24.hu érdeklődésére, hogy

a tranzakciók elutalásának jogszabály szerinti biztosítása érdekében a GIRO Zrt.-ben üzemidő hosszabbítást, valamint a feladat elvégzéshez szükséges túlmunkát kellett elrendelni.

Ahhoz, hogy meg is érkezzen péntek este vagy szombat reggel a pénz a nyugdíjasok számlájára, kellettek a kereskedelmi bankok is. Őket semmi sem kötelezi arra, hogy a kincstár hibájából előálló helyzetben nyúljanak bele a saját rendszerükbe és írják felül az informatikai rendszerüket. Ha este 7-8-ig nem érkezik meg hozzájuk pénz, akkor csak a rá következő munkanapon, tehát ebben az esetben csak január 14. hétfőn teszik rá a pénzt az egyes ügyfelek bankszámlájára. Most mégis partnerek voltak abban, hogy a szokásosnál később is jóváírják, elszámolják a nyugdíjat. Nem nehéz elképzelni, felülről jött kérés feléjük, ők pedig együttműködtek.

A banki informatikai rendszerek bonyolultak, ahhoz is felső döntés volt szükséges, hogy felülírják a normál protokollt és engedjék az este 7-8 után érkező pénzek befogadását, bankszámlán történő jóváírását. De csak ezt, a pénz jóváírását tették lehetővé a kivételes szabályok, mást nem.

Ezért lehetett az, amit sok nyugdíjas említett: ugyan péntek éjszaka vagy szombat reggel megkapta a pénzt, de nem jött róla sms a banktól. Az sms-szolgáltatás ugyanis maradt a normál ügymenethez igazítva.

Fotó: iStockphoto

Tényleg még pénteken átmehettek a nyugdíjak?

Megkérdeztük a bankokat, végül is pénteken elment-e minden nyugdíj az érintettek számára, ahogy a MÁK aznap többször is közölte. A válaszolók többsége erre a kérdésre igennel válaszolt. A GRÁNIT Banknál pénteken este 18.48-kor, az MKB-nál 19.30-kor lettek készen, az Ersténél 20.15-kor írták jóvá az utolsó nyugdíj-tranzakciót. A CIB, az UniCredit és az OTP időpontot nem írt, csak azt, hogy még pénteken megtörtént a jóváírás. Netbankkal rendelkező olvasóink elmondása alapján úgy tudjuk, az OTP-től pénteken késő éjszaka is jöttek még pénzek. A Budapest Bank megkeresésünkre azt írta, amint pénteken megkapták a nyugdíjak utalását a Magyar Államkincstártól, haladéktalanul elkezdték a jóváírást a számlákon és kártyás ügyfelek  már péntek éjjeltől elérhették a nyugdíjakat. A K&H Bank a pénteken a hozzá beérkezett tételeket jóváírta nyugdíjas ügyfelei számára.

Az eddigi banki válaszok közül egyben nem szerepelt, hogy még pénteken megtörténtek volna a jóváírások:

2019. január 11-én zárás után, késő este a Takarék Csoport  megkapta  a nyugdíjak folyósításához szükséges állományt. Az összegeket az érintett ügyfelek számláin az állományok feldolgozása után folyamatosan jóváírtuk.

Ami az sms-értesítéseket illeti, az MKB-tól azt a választ kaptuk, hogy náluk amint megtörtént a jóváírás, kiment az sms is, a CIB, az Erste, a Gránit és az MKB nem tudott fennakadásról, és a takarékoknál szintén a beállítás függvényében mentek az sms-ek. Olvasói jelzés alapján a Takarékból szombaton reggel hatkor is érkezett a jóváírásról sms. A K&H-nál a jóváírásokhoz tartozó sms-ek egy részének kézbesítése rendszerbeállítás miatt a hétfőn történt meg.

A Budapest Banknál sem volt fennakadás az sms-kiküldésben − a megszokottól eltérő működéshez kialakított belső folyamatoknak megfelelően − szombaton reggel kiküldték az üzeneteket. Ezt egyik olvasónk is alátámasztotta. A kártyával nem rendelkező ügyfelek a normál folyamat szerint hétfőn kapták meg az sms-t.

Az OTP erre a kérdésre nem válaszolt, de számos OTP-s nyugdíjas számolt be arról, hogy nem kaptak sms-t pénteken, csak hétfőn. Így aki nem ellenőrizte valamilyen módon az egyenlegét, vagy nem próbált vásárolni, annak ki sem derült, hogy már a számláján volt a nyugdíja.

A bankok is túlóráztak?

Az MKB-nál nem kellett pluszműszak semelyik területen, a bedolgozás automatikusan megtörtént. A K&H-nál sem volt szükség rendkívüli elszámolási ciklusra és extra túlóra elrendelésére. Az Ersténél elismerték, több kolléga tovább dolgozott, illetve a bank napi zárását is addig halasztották, amíg a MÁK által küldött utalásokat könyvelni tudták. Hangsúlyozták: fontosnak tartották, hogy nyugdíjas ügyfeleiket önhibájukon kívül ne érje kellemetlenség, és pénzükhöz mihamarabb hozzájussanak. A Budapest Banknál is ez volt a helyzet, a bankvezetés az érintett ügyfelek nagyságrendjét és érdekeit is szem előtt tartva döntött arról, hogy a megszokott üzletmeneten túl nyitva tartja rendszereit annak érdekében, hogy a nyugdíjakat haladéktalanul jóváírhassák az érintetteknek. Néhány kollégától ez túlórát igényelt. A Gránit Bank így fogalmazott: senki nem nézte az órát, hanem azon volt, hogy a nyugdíjak jóváírása a lehető leghamarabb megtörténjen.

A másik három bank erre a kérdésre nem válaszolt, de feltételezzük, hogy ahol késő este, éjjel is folyt a munka, ott valószínűleg lehetett túlóra is.

Ilyen még nem volt

Mindenesetre, mutattak rá banki forrásaink, okozhat kellemetlenséget az egyszeri belenyúlás. Ugyanis a bankok általában csak azok után a tranzakciók után vállalnak felelősséget, amely a normál banki ügymenet alatt lezajlanak, tehát ebben az esetben csak olyan átutalások, pénz elutalása és beérkezése után, amelyeknél este 7-8-ig érzékeli a bank rendszere a tranzakciót.

Bárkivel beszéltünk, mindenki említette, nem emlékszik arra, hogy valaha is előfordult volna a mostanihoz hasonló gubanc a nyugdíjak folyósításánál. A Magyar Államkincstárnál azonban hiába feszegettük a felelősség kérdését, válaszra sem méltatott bennünket, a legutolsó kommunikációs megmozdulás részükről a pénteken központilag kiadott közlemény arról, hogy minden rendben van.

Farkas András nyugdíjszakértő szerint az a tanulsága a mostani esetnek, hogy be kell építenie a MÁK-nak a minőségbiztosítási rendszerébe még egy pontot, hogy még egyszer nem fordulhasson elő ilyen banális hiba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik