Pénzügy

50 ezer forint röppent el a bankautomata miatt

Olvasónkkal fordult elő egy fővárosi, Erzsébet körúti OTP-fiókban, hogy amikor pénzt akart felvenni az ATM-ből, a gép kiírta, nincs kapcsolat a központtal, és visszaadta a kártyát.

Ezután átment az Oktogonon lévő fiókba, ahol ismét megkísérelte a készpénzfelvételt. De ez az automata sem adta ki neki a kért összeget. Azt írta ki, hogy már elhasználta a napi limitjét. Tehát ezaz ATM olyan üzenetet adott, mintha az első alkalommal sikerült volna az 50 ezer forint felvétele. Holott nem sikerült.Éppen 50 ezer forint volt egyébként az olvasó készpénzfelvételre beállított napi limitje.

Nem tudta, mit tegyen, ezért sorszámot tépett a fiókban, hogy megkérdezze. Az ügyintéző azonban mosta kezeit azzal, hogy az ATM-eket nem az OTP kezeli, így ő nem tud mit tenni.

Az olvasó visszament az első fiókba, és elmondta mi történt. Hogy más ne járjon pórul, kérte, tegyenek legalább egy cetlit az ATM-re, hogy nem ad ki pénzt. A fiókban azonban azt felelték: ezt nem tehetik, mivel nem az OTP az üzemeltető.

Majd az ATM-en lévő telefonszámot is felhívta. Telefonon 30 napos ügyintézést ígértek, de végül 1 hét alatt visszakapta a pénzét, vagyis jóváírták a számláján a korábban leemelt, ám készpénzben meg nem kapott összeget.

  • De mi lett volna, ha összesen ennyi pénze lett volna az ügyfélnek, amennyit a számláról fel akart venni? Kölcsön kellett volna kérnie, hogy az egy hét alatt élni tudjon?
  • Tényleg nem lehet ilyenkor mást tenni, mint várni? Valóban nem lehet figyelmeztetni a többi embert?
  • Milyen gyakran fordul elő hasonló eset?

Felmerülhetnek technikai problémák

Az OTP szerint az ügyfél tranzakciója közben vonalhiba lépett fel. Az ATM-ek non stop működnek, azonban, ahogy ebben az esetben is, felmerülhetnek előre nem látott technikai problémák, amelyeket igyekszik a vonali szolgáltató minél rövidebb időn belül megoldani – tették hozzá.

Az ATM-ekre helyezett értesítőket azért nem javasolják, mert a hiba elhárulása után az ATM azonnal működőképes, így a kihelyezett értesítő megtévesztő lenne.

Ha az ATM-használat során bármilyen hibát, problémát tapasztalnak az ügyfelek, akkor a gépen is megtalálható elérhetőségeken a HelpDesk szolgáltatáson keresztül kaphatnak segítséget. Ilyenkor megteszik a szükséges intézkedéseket: az OTP Bank által kibocsátott kártyáknál 7 napon belül előzetesen jóváírják az összeget, majd ezt követi az eset körültekintő vizsgálata. Ha a reklamáció jogosnak bizonyul,  akkor az összeg ott marad a számlán, amennyiben nem, akkor a jóváírt összeget visszavonják – írták.

Vagyis ha valakinek csak annyi pénze volt, amennyit éppen nem adott ki neki az automata, akkor pár napig pénz nélkül maradhat.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik