Pénzügy

A gyerekek már ötévesen elkezdenek spórolni

A gyerekek nagyon korán, akár már ötévesen érzelmi különbséget tudnak tenni a pénz elköltése és megtakarítása között, ami hatással van a pénzzel kapcsolatos viselkedésük kialakulására - állapították meg a Michigani Egyetem kutatói.

A kutatók a tanulmányhoz egy pazarló-spórolós skálát készítettek és kérdéseket tettek fel a résztvevő gyerekeknek arról, hogy mit éreznek, amikor pénzt költenek és amikor spórolnak.

A kutatásban szereplő 225 gyereket a válaszok alapján sorolták be a skálán. Ezt követően a kutatók azt is megvizsgálták, hogy ezek az érzelmi reakciók mennyire csapódnak le a mindennapi életben: a válaszhoz minden gyereknek adtak egy dollárt, hogy belátása szerint költse játékra, vagy tegye félre magának.

A kutatáshoz a gyerekek szülei is hozzájárultak azzal, hogy elmondták, hogyan éli meg gyerekük, ha költ, vagy spórol. A kapott adatok hitelesítették a gyerekek beszámolóit.

Megállapítottuk, hogy az öt-tíz éves korcsoportban a pénz elköltéséhez, valamint megspórolásához társuló érzelmek jól jelzik, hogy a gyerekek mit is fognak kezdeni a pénzükkel

– mondta el Craig Smith, a tanulmány vezető szerzője.

A pazarlásra hajló gyerekek akkor is inkább megvásároltak egy terméket, mintsem megspórolták volna a pénzüket, ha az nem is vonzotta őket.

Ez a viselkedés a felnőtteknél tapasztaltra hasonlít: nem számít, mennyire érdekli őket egy dolog, a költéssel vagy spórolással kapcsolatos érzelmi beállítottságuk elárulja, hogy megvásárolják az árut, vagy inkább megtartják a pénzt

– fűzte hozzá Smith.

A tanulmány szerint négyszer annyi gyerek volt spórolós, mint költekező, ami a felnőttekre is igaz.

A kutatók a szülőkkel is elvégeztették a pazarló-spórolós skálához tartozó felmérést és arra az eredményre jutottak, hogy nincs jellemző összefüggés a szülők és a gyerekek skálán való elhelyezkedése között. Egy most folyó, újabb kutatásban azonban ezt a kapcsolatot még részletesebben akarják feltárni.

Az elmúlt évtizedben nagyon népszerűek lettek azok a gyerekeknek szánt képzések, amelyek megtanítják őket a pénz kezelésére, értékére, a kiadások és megtakarítások nyomon követésére. Ha időben kiderül, hogy egy gyermek pazarlásra hajlamos, segítséget kaphat abban, hogy elkerülje később a túlköltekezés negatív következményeit.

A tanulmány a Journal of Behavioral Decision Making című szaklapban jelenik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik