Pénzügy

Lehet menni dolgozni a NAV-hoz

24.hu
24.hu

2017. 12. 22. 06:59

Bár általánosságban továbbra is él a létszámkorlátozás az adóhivatalnál, bizonyos esetekben új embereket is felvesznek, főként jogászokat, közgazdászokat, vámügyi szakembereket és informatikához értő munkavállalókat keres a szervezet - mondta a Magyar Időknek a hatóság vezetője.
Korábban a témában:

Tállai András a pénteki lapszámban kifejtette, az állomány képzettsége már csak azért is fontos, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezermilliárdok megérkezéséről gondoskodik minden évben.

Az öt legnagyobb adótípusból – a társasági és a jövedéki adóból, a járulékokból, a személyi jövedelemadóból és az áfából – idén kilenc hónap alatt több mint 8400 milliárd forint érkezett az államkincstárhoz.

Az időszakos összeg tavaly 250 milliárddal volt kisebb, két éve, 2015 első kilenc hónapjához képest pedig több mint hétszázmilliárdos a növekedés.

A jól képzett új munkavállalóknak a közkasszát megkárosító pénzügyi bűncselekmények felderítésében lehet később szerepük, de közreműködhetnek idővel a nemzetközi nagyvállalatok pénzmozgásainak ellenőrzésében vagy a pénzmosások megakasztásában.

Tállai András kiemelte, néhány éve 23 ezer körül mozgott a szervezet munkavállalóinak létszáma, jelenleg közel 19 ezren dolgoznak a NAV kötelékében. A szervezet egyre több feladatot lát el folyamatosan apadó létszámmal. Ez pedig leginkább úgy lehetséges, hogy mind több területen alkalmazza a hatóság a különféle elektronikus megoldásokat, miközben a munka hatékony megszervezése is a legfontosabb tényezők egyikévé vált.

Az online pénztárgépek és az áruforgalmat ellenőrző elektronikus rendszer, az ekáer mellett a jövő év közepén megkezdi működését az online számlázás szisztémája is. Eközben az adóhatósági szolgáltatások köre is bővül, folyamatosan szélesedik például azoknak az adófizetőknek a tábora, akik helyett a NAV készíti el bizonyos adótípusról a bevallást.

Az új teendők új hozzáállást, új szemléletet követelnek meg, alkalomadtán pedig új embereket is – fogalmazott Tállai András.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.