Pénzügy

Nyöghetnek a postások a nyugdíjasok Erzsébet-utalványa miatt

Most már biztos, hogy az idei év végén is kapnak 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok.

84 milliárdot költ a nyugdíjasokra a kormány az év végén
Ennyibe kerülhet a nyugdíjprémium, meg a korrekció, plusz az Erzsébet-utalvány.

Az év végi pluszfeladat tavaly is nagy erőfeszítéseket kívánt az amúgy is leterhelt postai dolgozóktól, de végül a Magyar Posta december 31-én azt közölte az állami hírügynökséggel, hogy „a vállalt határidő előtt” kézbesítették a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat. A társaság januárban azt is tudatta, hogy összesen 2,6 millió darab Erzsébet-utalványt tartalmazó küldeményt kézbesített (98,5%). Csak azok nem kapták meg, akiknél nem volt sikeres a kézbesítés, és nem vették át a küldeményt a letéti postákon.

A posta a 24.hu-nak megerősítette, hogy az Erzsébet-utalványokat idén is munkatársaik kézbesítik a nyugdíjasoknak. Hozzátették: a feladat ellátására készülnek. A hogyant azonban nem részletezték, csupán annyit írtak:

Az előre nem tervezett, nagyszámú küldemények kézbesítéséről általánosságban elmondható, hogy azok pluszterhelést jelentenek a posta munkatársai számára: pluszmunkaidőt, nehezebb táskát, nagyobb odafigyelést. A túlórákat a Magyar Posta a Munka Törvénykönyve szerint fizeti ki.

Hogy kötöttek-e már szerződést a feladatra, mennyiért viszik ki az utalványokat, és ez megéri-e nekik, azt nem árulták el.

Viszont az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. egészen biztosan nem jár rosszul:

Az Erzsébet-utalvány forgalmazója is nagyon jól jár a nyugdíjprémiummal
Kétmilliárdos extra bevételre számíthat az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.

Arra sem válaszoltak, hogy mikorra tervezik a kihordást, vesznek-e fel emiatt embereket. Annyit közöltek még, hogy a Magyar Posta jelenleg mintegy 30 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A létszámhiány ennek arányában nem óriási, de mégis jelentős: összesen nagyjából 500 embert tudnának jelenleg felvenni. 400 nyitott pozícióra várnak jelentkezőket a logisztikai területen, és további 100 üres helyük van főként kézbesítői, postai ügyfélszolgálati és informatikai munkakörökben. A létszámhiány területileg eltérő, mértéke – más ágazatokhoz hasonlóan – főként a központi régióban és a Nyugat-Magyarországon nagyobb, jellemezték a cégnél is jelenlévő munkaerőhiányt.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik