Pénzügy

Szinte minden magyar nyaral idén valahol

nyaralas(210x140).jpg (Array)
nyaralas(210x140).jpg (Array)

A Genertel Biztosító Zrt., idén is 1000 főt kérdezett meg utasbiztosítási felmérése alkalmával. A kutatás során 3 nagy csoportba sorolták a kérdéseket: az utazók hány százaléka köt utasbiztosítást és mi alapján dönt? Milyen módon kötnek biztosítást? Mennyire vagyunk tisztában magával az utasbiztosítással?

Sokkal többen nyaralnak idén – a nyaralók ¾-e köt utasbiztosítást

Az elmúlt két évhez képest jelentősen csökkent azok aránya, akik nem engedhetnek meg maguknak egy utazást; 2016-ban 49%, 2015-ben 50%, idén csupán a megkérdezettek 23 százaléka nem utazik sehová. Belföldre a megkérdezettek közel 46 százaléka utazik (2016: 34%), külföldre pedig tavalyhoz képest 12 százalékkal többen, 29% tervez utazást. A külföldi nyaralást választók közül kb. 10 százalék Horvátországban nyaral.

Nincsen érdemi változás tavalyhoz képest az utasbiztosítást kötők számában; a tavalyi 73-hoz képest a válaszadók 74 százaléka mondta azt, hogy minden esetben köt, míg 18% csak néha (2016: 8%). A tavalyi 19 százalékhoz képest viszont 8 százalékra csökkent azok aránya, akik soha nem kötnek biztosítást.

Árérzékeny a magyar

Még mindig nagyon árérzékeny a magyar piac, tavalyhoz hasonlóan idén is 40% válaszolta azt, hogy kizárólag ár alapján dönt egy utasbiztosítás mellett. Érdekes azonban, hogy nőtt a kiegészítők fontossága; idén 41% dönt ez alapján, tavaly alig 20 százalék.

Nőtt azok száma is, akik az adott biztosító ismertsége vagy ajánlása miatt döntenek az adott biztosítás mellett; 34 százalékra a 2016-os 26-ról.

Egyre többen kötnek neten utasbiztosítást

A válaszadók 47 százaléka interneten köti meg biztosítását, ez 7 százalékkal több, mint tavaly. Az elmúlt évhez hasonló arányban – 46% – választják a klasszikus személyes kötést. 8% alatti a telefonon kötők aránya.

Ami a preferált napidíjakat illeti, itt jelentős az eltérés tavalyhoz képest; a tavaly mért 45 százalékhoz képest, idén már 74% tart reálisnak 200-400 Ft/fő/nap díjat, alig 12 % (2016: 37%) pedig 400-900 Ft/hó közötti sávban mozgót. A fennmaradó 14 százalék 200 Ft/fő/nap díjjal lenne boldog.

Kicsit kevesebbet tudunk, mint tavaly

A válaszokból kiderült az is, hogy 2016-hoz képest valamivel kevesebbet tudunk magáról az utasbiztosításról; arról, hogy mit tartalmaz jellemzően az egy alap csomag. A megkérdezettek fele, illetve harmada nem tudja, hogy a gépjármű assistance és a poggyászbiztosítás is része lehet az alapcsomagnak, ahogyan 45% nem tudta, hogy az orvosi-és mentési költséget is tartalmazza. Ezek az arányok, kisebbek voltak tavaly, azaz, még ha néhány százalékkal is, de jobban tisztában voltunk az utasbiztosítás által tartalmazott szolgáltatásokkal.

Tippek utasbiztosításhoz

  • A személyes adatok pontos kitöltésére fontos odafigyelni, gyakran előfordul, hogy gondot okoznak a pontatlanul megadott adatok. Sok vitás helyzettől, kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat, ha a káreseményről az a személy nyilatkozik, akivel a kár történt és nem rokon vagy ismerős, hiszen így elkerülhetőek a félreértések.
  • Ne csak az ár alapján döntsünk! Érdemes végigolvasni a különböző szintű csomagok szolgáltatásait és a mi nyaralásunkhoz leginkább passzoló biztosítást kötni.
  • Csupán egy kiragadott példa a sok egyéb szempont mellett, hogy az alap és középszintű csomagok nem tartalmazzák (vagy csak alacsony limittel) a jogvédelmi-ügyvédi költségek fedezését, holott ez jellemzően közlekedési és sportbaleseteknél hasznosnak bizonyulhat. Ha perre kerül sor, az ügyvédi költség akár milliós tétel is lehet, sokszor több, mint maga a fizetendő kártérítés.
  • A biztosító szerint az nem lehet kérdés, hogy megéri-e utasbiztosításra költeni, hiszen függetlenül attól, hogy Horvátországba vagy Európába megyünk nyaralni, a mentés díja, a kórházi ellátás és a gyógyszerek sok százezer forintos, akár milliós költségekre is rúghatnak, amit ha nincs biztosításunk saját zsebből kell kifizetni. Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) ugyanis nem fedezi ugyanazokat a költségeket, mint az utasbiztosítás, ne tévesszük össze a kettőt. Igaz, hogy amennyiben rendelkezünk egészségbiztosítással, akkor az Európai Unión belül a helyi TB-vel szerződött ellátóknál nem kell fizetnünk a sürgősségi betegellátásért (vagy csak a helyileg meghatározott önrészt kell kifizetnünk), azonban a magánorvosi ellátás és a hazaszállítás költségére az EEK nem nyújt szolgáltatást. Így azok is sokmilliós költséget kockáztatnak, akik csak azzal indulnak el. Egy mentőrepülős hazaszállítás Európán belül is min. 3-5 millió forintba kerül, de mentőautóval is több százezer forintos tétel.
5+1 bankkártyás tipp, hogy tényleg álom legyen a külföldi nyaralás
A bőrönd bepakolása előtt is van teendő. Íme, mire érdemes odafigyelni azoknak, akik a nyaralást nem itthon képzelik el és szeretik használni a plasztikjukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik