Pénzügy

Csak önmagával kellett versenyeznie a Rogán-érdekkörhöz sorolt offshore cégnek

A Közbeszerzési Értesítőben szerdán megjelent hirdetmény szerint a Hunguard Kft. 48 millió 567 ezer forintért végzi el  az MFB Zrt. pénzügyi szolgáltatási tevékenységének, valamint az ahhoz használt informatikai rendszernek a tanúsítási eljárását.

Ez nem igazán meglepő: nem is indulhatott volna más a közbeszerzésen.

Tisztára söpörték az utat

Tavaly szeptemberben hozták nyilvánosságra azon magyar cégek “listáját”, amelyek pénzintézetek informatikai tanúsítására jogosultak. Egyedül a Hunguard Kft. szerepelt rajta, hiszen július 1-je óta hatályos az a jogszabály, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a piaci versenytársakat.

Először a Népszabadság írt arról, hogy az IT-audit szakma egyöntetű tiltakozását váltotta ki az akkor még csak tervezési fázisban álló rendelet, amely voltaképpen monopolhelyzetbe hozta a Hunguardot. A Magyar Nemzet szerint a pénzügyi intézmények informatikai auditjára jogosult vállalatok körét meghatározó kormányrendelet Rogán Antal lobbizására született meg. A Hunguard nagyot kaszált a rezsicsökkentéssel is: a Magyar Nemzet hívta fel rá a figyelmet, hogy egy jogszabály előírta a közműszolgáltatók számlaaudit-kötelezettségét, a tanúsítócéggel szemben támasztott elvárásoknak pedig megint csak a Hunguard felelt meg.

A cég korábban Csík Balázs és Lengyel Csaba tulajdonában volt, mára egy homályos hátterű, máltai cégé a minősített többség. A vállalkozást azért szokták a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nevével együtt emlegetni, mert Rogán Antal közös informatikai, a digitális aláírással kapcsolatos szabadalmat jegyez a két korábbi magyar tulajdonossal. A szabadalmat a Telekom is megvásárolta, míg Csík családja éppen Rogán polgármestersége alatt vásárolhatott igen kedvező áron lakást az V. kerületben. A céget pedig egy a Rogán-körhöz köthető ügyvédi iroda képviseli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik