Pénzügy

Helyretette Matolcsy pénzszórását a Financial Times

A világ vezető gazdasági napilapja, a Financial Times összefoglaló cikkben számolt be az MNB alapítványainak pénzköltéséről hétfőn – írta az MTI.

A lap kiemeli, hogy az MNB részben olyan dolgokra költötte a forint gyengítésével szerzett 1,7 milliárd eurós profitját, amire a világ más nemzeti bankjai is szokták, vagyis értékes műtárgyakat vett.

A probléma az, hogy a magyar GDP 1 százalékát alapítványokba lapátolták át, majd kijelentették, hogy ez a pénz elvesztette közpénzjellegét.

Azt is megemlítik, hogy:

  • a pénz egy részét Matolcsy unokatestvérének bankjában helyezték el
  • illetve kiemelik, hogy az MNB a budai Várba egy wellnesbunkert épít, bár ennek terveit még nem hagyták jóvá az alapítványok, és más terveket is vizsgálnak még.

A szerző, Andrew Byrne megemlítette: az Európai Központi Bank (EKB) márciusban figyelmeztette Magyarországot, hogy az MNB programjai nem kapcsolódnak monetáris szerepéhez, és esetleg ellentétben állnak a monetáris finanszírozás elleni szabályokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik