Pénzügy

Offshore-botrány – Erős János nem jelent meg a gazdasági bizottság ülésén

Nem jelent meg Erős János kedden, az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, amely a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt vezérigazgatójának a panamai offshore-botrányban előkerült ügyét vizsgálta volna.

Erős János – aki 2002-től 2010-ig volt az állami tulajdonú MFB vezérigazgatója – 2007-2009 között offshore cégeivel osztrák befektetési alapokkal üzletelt a kiszivárgott információk szerintA gazdasági bizottság arra lett volna kíváncsi, hogy ez milyen károkat okozhatott a magyar gazdaságnak.

Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke a testület ülésén közölte, a közeljövőben ismét megpróbálják értesíteni Erős Jánost és napirendre tűzni a meghallgatását.
Ellenzéki oldalról a szocialista Tóth Csaba kezdeményezte, hogy a bizottság az offshore-botrányban érintett más cégeket, így például a letelepedési kötvényekkel foglalkozó vállalkozások vezetőit is idézze meg. Varju László független képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa emellett javasolta Matolcsy György jegybankelnök meghallgatását is.

Bánki Erik válaszában azt mondta, azért csak Erős Jánost tervezik meghallgatni, mert ő 2007-2009 között egy állami tulajdonú nagyvállalat vezetőjeként köthetett a magyar államháztartást megkárosító ügyleteket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik