A kormányhivatalokban dolgozó 36 ezerből 6 ezer ember elküldnek az idei második félévben – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón az MTI tudósításában.
Önkéntes kilépési program is indul a közszférában, akár 5-10 millió forintos lelépési pénzeket is fizetnek, amennyiben a versenyszférában helyezkedik el a köztisztviselő. A távozó nyugdíjasok helyére nem vesznek fel új munkatársakat. Ezek még csak tervek, döntés később születik, de a határidő szoros, hisz az elbocsátások már a második félévben megkezdődnek.
A maradókból épül fel az új “állami tisztviselői kar”, ahol viszont 50 százalékos béremeléssel tervez Lázár. A miniszter szerint komoly munkaerőhiány van Magyarországon, így a kilépők biztosan állást találnak a munkaerőpiacon.
Lázár János a 2017-es költségvetésben a bürokráciacsökkentés jegyében 15 százalékos létszámkorrekcióra tesz javaslatot a központi államigazgatási szerveknél.