Pénzügy

Elég sokan őrülnek meg, ha 12 millió forint lebeg a szemük előtt

24.hu
24.hu

2015. 09. 23. 12:30

Korábban a témában:

Több mint háromezer, szabályosan pályázó fiatal gazda kaphat támogatást induló gazdaságának fejlesztéséhez abban a pályázatban, amelyet – az úgynevezett Fiatal gazda program ötödik tendereként – tavasszal írt ki a Miniszterelnökség – jelentette be Kis Miklós Zsolt, a tárca államtitkára. A nyertesek összességében 38 milliárd forintot, egyenként pedig 40 ezer eurót – mintegy 12 millió forintot – kaphatnak.

Vannak azonban, akik csalásra vetemedtek, hogy elnyerjék a pénzt – számolt be az Agrárszektor.hu.

A bírálatokon ugyanis több visszaélési kísérletet tártak fel, így például 120 hamis diplomát szűrtek ki. Emellett körülbelül 400-an voltak olyanok, akik mesterségesen teremtették meg a körülményeket ahhoz, hogy indulhassanak a pályázaton. Például úgy, hogy egy tanyára többen is bejelentkeztek. Volt olyan tanya, amelynek címére 16 ember volt bejelentve.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.