Pénzügy

Júliustól pénz állhat a házhoz!

Több mint szocpol: újra lehet majd állami támogatást kapni használt lakás vásárlására és bővítésére, akár egy gyerek mellett vagy gyermekvállalással is.

Az év második fele nagy változásokat hozhat azoknak a családoknak az életébe, akik lakást, házat szeretnének vásárolni. Július elseje után ugyanis ismét lehet majd vissza nem térítendő támogatást kapni használt lakás, ház vásárlásához. Az új támogatást családok otthonteremtési kedvezményének (CSOK) hívják. A CSOK-nál újdonság az is, hogy már egy gyermek után is igénybe lehet venni, és a magzat is meglévő gyermeknek számít (a terhesség 24. hetétől).

Ezt kell tudni a CSOK-ról

A házastársak, élettársak vagy egyedülállók a már meglévő gyermekekre korhatár nélkül igényelhetik a támogatást. Az összeg függ a lakás alapterületétől, a gyermekek számától és az ingatlan energetikai minősítésétől. Minimum 500 ezer, maximum 3,25 millió forint lehet.

Az pedig, hogy mennyi lehet maximum a lakás vételára, területfüggő. Budapesten 35 millió forint, a dunántúli megyeszékhelyeken 28 millió forint, az alföldi és észak-magyarországi megyeszékhelyeken 25 millió forint. Kisebb városokban és egyéb településeken ennél jóval kevesebb, észak-magyarországi kistelepüléseken például maximum 16 milliós használt ingatlan vásárlásához igényelhető.

Vállalt gyermeket a 40 év alatti házaspárok érvényesíthetnek, legfeljebb kettőt, attól függetlenül, hogy hány gyermeket nevelnek már. A vállalt (vagyis a kölcsönszerződés megkötését követően született gyermekre) egységesen 400 ezer forint jár (tehát maximum 800 ezer forint), függetlenül a lakás méretbeli és energetikai adottságaitól.

Megnéztük, hogy ha egy többgyermekes család háromszobás, minimum 100 négyzetméteres ingatlant szeretne, akkor a CSOK szempontjait is figyelembe véve milyen ingatlanok közül válogathat most a Költözzbe.hu-n lévő ajánlatok közül, és a legkedvezőbbekből be is mutatunk itt hármat.

Téglalakás Budapesten

A X. kerületben található a 110 négyzetméteres 3 szobás, cirkófűtéses, tetőtéri téglalakás. A 110 négyzetméterből az eladó szerint a hasznos alapterület 80 nm. A lakás beosztásra azt írja, rendkívül jó: három egymástól külön nyíló nagyméretű szobája van. A fürdő és a WC külön helyiségek, konyhája nagy étkezős. Tartozik a lakáshoz kettő kb. 8 nm-es tároló is.

 

Az ingatlan tehermentes, az ár irányár: 10,99 millió forint, vagyis 100 ezer forint négyzetmétere, 64 százalékkal kedvezőbb, mint a kerületi háromszobás lakások átlagos kínálati ára.

Veszprémi téglalakás

Isten bizony nem a tetőtéri téglalakásokat vadásztuk, de ez is az: 136 négyzetméteres, 5 szobás, körpanorámás, és 2010-ben teljesen felújították. Érdekessége, hogy évekig műteremként szolgált, színes, fiatalos, tágas, minden helyiségben beépített szekrényekkel, és berendezéssel együtt eladó. Van hozzá pince is.

 

18,9 millió forintra tartják, ami 139 ezer forintos négyzetméterárat takar, 33 százalékkal kedvezőbbet, mint amit a hasonló szobaszámú lakásokért kérnek a városban az eladók átlagosan.

Szolnoki családi ház

202 négyzetméteres telken áll a kétgenerációs családi ház, mely fő- és melléképületből áll, összesen 100 négyzetméter hasznos alapterülettel, 4 szobával, két fürdőszobával, konyhával és zárt terasszal. A nyílászárókban hővédő üveg van, és azt írják, modern a fűtési rendszer (cirkó). Garázs is tartozik hozzá.

 

7,99 millió forint az ára, azaz mindössze 80 ezer forint/négyzetméter, és még Szolnokon belül is olcsónak számít. Feleannyit kérnek érte ugyanis, mint mások a többi négyszobás családi házért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik