A Portfolio.hu azt vizsgálta meg, hogy egy jelenleg 5 millió forintos volt devizahiteles tartozás a jelenlegi kamatok mellett mennyi visszafizetendőt jelent majd az adósoknak. Ha nem változna a kamatfelár és a Bubor (ami persze nem valószínű), akkor a 6 százalékos kamat+kezelési költség mellett havi 55,5 ezer forintot kellene fizetnie a 10 éves futamidő alatt az adósnak.
És most jön, amire talán sokan nem számítanak: ebből mindössze 55 százalék megy a tőletörlesztésre, a többi a kamattörlesztés.
5 év múlva az ügyfél addigi törlesztésének 64 százalékát teheti ki a tőketörlesztés. A második 5 évben pedig megfordul a helyzet.
Összességében pedig 5 millió forint helyett mintegy 6,7 millió forintot kell majd visszafizetniük a már forintosított hitelre.