Pénzügy

Húsvét – ennyit költünk játékra

jatek(210x140).jpg (játék, )
jatek(210x140).jpg (játék, )

A válság óta egyre kevesebb jutott a gyerekekre is, de a játékpiacon a tavalyi karácsony már meghozta a fordulatot. Újabb átrendeződés jöhet, a vasárnapi zárva tartás helyzetbe hozhatja a webshopokat.

A Játéksziget bolthálózatot üzemeltető, a magyarországi játékpiac harmadik legnagyobb szereplőjévé előlépő Formatex Kft. tapasztalatai azt mutatják, hogy a válság alatt a családok egyre kevesebbet költöttek játékra. A cég vezetője, Borhi János szerint azonban pozitív fordulatot hozott a 2014-es karácsonyi szezon, Legalábbis náluk mintegy 10 százalékos növekedéssel zárták az évet.

Sokan inkább online vásárolnak majd

Március közepétől egyik üzletük sem nyithat ki a hét utolsó napján, ezért kérdőíves kutatással, több mint ezer vásárlót kérdeztek meg arról, hogy vasárnap helyett mikorra tervezik időzíteni a játékvásárlást. A válaszadók mintegy 64 százaléka mondta azt, hogy webshopon keresztül fogja intézni a vásárlást, mintegy negyedük szombaton, húsz százalékuk hétköznap napközben, 13,82 százalékuk pedig hét közben a meghosszabbított nyitva tartás alatt szándékozik megvenni a gyerekeknek a játékokat.

A bevásárlóközpontok többsége, mint a budapesti, győri, pécsi, debreceni Árkád és a budai Mom Park kötelezik az üzleteket a csütörtöki, pénteki, szombati hosszabbított nyitva tartásra este 10 óráig. A budapesti WestEnd és a Mammut azonban nem tesz kötelezővé hosszított nyitva tartást – tettél hozzá.

Mi lesz a húsvét játékslágere?

A Formatex kérdőív kitöltőinek 42 százaléka táblás játékokat vásárolna legszívesebben húsvétra, építőjátékot a válaszadók 38 százaléka venne, ügyességi és sportjátékot 33,54 százalék, kézműves és barkács játékokkal pedig harminc százalékuk örvendeztetné meg gyermekét, babás-állatos szerepjátékra pedig közel húsz százalék költene. A távirányítós játékok és a kütyük, mobiltelefonok, táblagépek a szülők 15-16 százalékának körében népszerű húsvéti ajándékok.

50 ezer forintot szánunk rá átlagban

Egy-egy gyereknek a legtöbben (43,66 százalék) 2 és 5 ezer forint közötti értékű játékot vásárolnak húsvétra, de a válaszadók negyede 5-7500 forint közé teszi az egy-egy csemetére költhető összeget, 16 százalék pedig úgy gondolja, inkább 1000-2000 forintot költ gyerekenként. A válaszadók 35 százaléka szerint a gyerekek 500 forint körüli locsolópénzzel térnek haza, de 18 százalékuk úgy tudja, hogy akár 2-5 ezer, vagy 5-7500 forint is lapulhat a zsebükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik