Gazdaság

Jövő vasárnap már kinyitnak a hipermarketek

Március 29-én több hipermarket is nyitva lesz: a törvény lehetőséget ad évi öt vasárnapi nyitva tartásra, a húsvét előtti hétvégén pedig sokan élnek ezzel a lehetőséggel.

A Tesco valamennyi üzletét nyitva tartja jövő vasárnap – közölte a cég a hvg.hu-val. Hasonlóan döntött a Metro is, ami 13 áruházat működtet. 

Az Auchan 19 áruháza közül azonban csak azokat nyitják ki, amelyeknél azt a helyi vásárlási szokások indokolttá teszik. “A húsvét előtti vasárnapon a debreceni, a fóti, a székesfehérvári, valamit a miskolci, József Attila utcában található Auchan lesz nyitva, a többi nem. Anyák napján, azaz május 3-án a budakalászi Auchan várja az embereket, az elmúlt évek tapasztalataira alapozva pedig a dunakeszi áruház május 10-én használja ki a lehetőséget. Utóbbit azzal indokolták, hogy sokan ebben az időszakban vásárolnak be a nyaralásra” – írja a hírportál. A Sziget Fesztivál ideje alatt az Auchan Aquincum lesz nyitva, a csömöri és a soroksári pedig tanévkezdés előtt.

A Spar is taktikázik: az áruházlánc közlése szerint az elmúlt évek forgalmi adatai és a vásárlószám alapján a boltok vezetői és az áruházlánc értékesítési osztálya döntötte el, hogy az egyes üzletek melyik vasárnap lesznek nyitva. A CBA-nál az üzletek szabadon határozzák meg, mikor nyitnak ki. 

A Penny Market a honlapján tünteti majd fel, mely vasárnapokon lesz nyitva. A Manna-Roni cégcsoport még nem döntött a húsvét előtti vasárnapról, de egységes határozatot akarnak a nyitva tartásról. 

A DrogerieMarkt ugyan külön munkacsoportot hozott létre a helyzet kezelésére (256 üzletük közül mindössze 10 nyithat ki egész évben vasárnap), de egyelőre nem tudják, mikor használják fel az öt lehetőséget. A Media Marktnál is gondolkodnak még a nyerő stratégián,egyelőre nem született döntés a vasárnapokról. Az Aldi nem kívánt nyilatkozni az ügyben, a Lidltől nem érkezett válasz, a Reál és a Coop pedig elérhetetlennek bizonyult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik