Pénzügy

Idén többen kaphatnak céges törlesztési támogatást

tamogatas(210x140).jpg (támogatás)
tamogatas(210x140).jpg (támogatás)

Az állami adósságmentő program, és a cafeteria-változások is ösztönözhetik az adómentes munkáltatói lakáshitel-törlesztési támogatás térhódítását.

Már 2014 elején lehetővé vált, hogy a cégek adómentesen hozzájárulhassanak dolgozóik hiteltörlesztéséhez: adómentes juttatás keretében maximum 5 millió forint támogatást kaphatnak ilyen úton a lakáshitelesek.

Mire viszont minden részlet tisztázódott, már jött is az adósmentő akció, ami sokak véleménye szerint a nagyban csökkenthette törlesztés céges támogatásának vonzerejét. Hiába lazítottak tehát a jogalkotók többször is a feltételeken, a béren kívüli juttatások között nem tudott igazán megkapaszkodni a hitelfizetés megsegítése – írta az Azenpenzem.hu.

Munkáltatói törlesztései támogatás

Az idén azonban több kedvező változás miatt lendületet kaphat a program a lap szerint. Az egyik, hogy lassan lezárulhat az adósmentés. A másik, hogy lazítottak a támogatás folyósítási szabályain: már „normál” folyószámlára is kérhető a törlesztési támogatás.

A harmadik pedig az, hogy a cafeteria adózása megint változott, emiatt az évi 200 ezer forint feletti juttatások adója 35,7 százalékról 51,17 százalékra emelkedett, a Széchenyi pihenőkártya kivételével. Ami azt jelenti, hogy havi 16,7 ezer forintos keret felett vagy SZÉP-kártyát választ valaki, vagy csökken a juttatása. A lakáscélú hiteltörlesztést azonban továbbra is adómentesen adhatják a cégek.
A lap szerint már gyűlnek is a kedvező tapasztalatok. Ha bővebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik