Pénzügy

Ezer embert elküld az állam, mégis hízik

A tervek szerint jövőre 2150 fővel nő a minisztériumok létszáma, miközben már elbocsátások is lesznek – írja a napi.hu.

A gazdasági portál emlékeztet rá, hogy 2015-ben folytatódik a kormányapparátus hizlalása. A 2015-ös költségvetési tervezet létszámadatai alapján jövőre 2150 emberrel több (8645 fő) dolgozhat a tárcáknál, így az Orbán-kormány szűk öt év alatt majdnem megduplázza minisztériumi alkalmazottai számát. Az adatok nem tartalmazzák a Honvédelmi Minisztérium (HM) dolgozóinak létszámát. A tárca szerint az szolgálati, illetve államtitok, ugyanakkor más forrásokból tudható, hogy tavaly 134 ember dolgozott a HM-ben, és jövőre sem várható nagy változás – írja a napi.hu, amely szerint azokban a minisztériumokban (NGM, FM, NFM, Miniszterelnökség) nő a létszám, ahová az uniós pénzek elosztása került.

A háttérintézményeknél is látványos volt a növekedés az elmúlt öt évben, ám ennek oka, hogy a korábbi önkormányzati intézmények (kórházak, rendelők, iskolák, tűzoltóságok) kormányzati felügyelet alá kerültek. Árulkodó lehet, hogy az iskolákat kezelő Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál az ideinél kétezerrel kevesebb (134,1 ezer) státusz lesz jövőre. Az egészségügyben minimálisan – 275 fővel – nő a létszám, míg az államkincstár 541 emberrel többel számolhat jövőre.

A közintézményeknél elbocsátások is várhatóak. A Költségvetési Felelősségi Intézet által nyilvánosságra hozott háttéranyag szerint 2015-ben mintegy ezer főt küldenek el azon költségvetési intézményektől, amelyeknek komoly tartozásai vannak. E célra 1,7 milliárd forintot különítettek el. A közszféra igazi gyalulása 2016 után indulhat be. Lázár János miniszter októberben jelezte, hogy a kormány belevág az államreformba, mert a közszolgák aránya túl maga az uniós összehasonlításban. A kabinet még nem döntött konkrét elbocsátásokról, de egymillió közszolgát nem tud a társadalom eltartani – fogalmazott akkor a miniszter.

Mindehhez az érintetteknek is lesz egy-két szavuk. Mint korábban megírtuk, mostanra teljesen tele lett a közszolgák puttonya is. Virgáccsal tüntetnek a kormány ellen Mikulás napján. Vidékről is jönnek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) hívására a Nemzetgazdasági Minisztérium elé. Az MKKSZ mindenkit vár, akit zavar, hogy a köz szolgálatáért sokan alig több mint 70 ezret visznek haza, hogy a kormány nemcsak az illetményalapot nem emelte, hanem még tárgyalni sem hajlandó a bérfejlesztésről, miközben nem fizetik ki a túlórát, amely egyre több a folyamatos leépítések miatt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik