Gazdaság

Tömeges elbocsátás jöhet a dohányiparban

dohanygyar(210x140).jpg (dohány, dohánygyár, continental, )
dohanygyar(210x140).jpg (dohány, dohánygyár, continental, )

A szakszervezet kéri a honatyákat, hogy ne szavazzák meg az állami trafikellátó bevezetését, mert amiatt több mint ezer munkahely szűnhet meg. Mi lesz a megélhetéssel, a családokkal? – kérdik.

Vége lehet

A dohánytermék-kiskereskedelem integrációjáról szóló törvénytervezet megszavazása esetén tömeges elbocsátásokra lehet számítani a dohányiparban, hiszen a dohányvállalatok saját értékesítési hálózatában foglalkoztatott dolgozóinak munkája feleslegessé válik az állami trafikellátó felállításával.

A létszámleépítések több mint ezer foglalkoztatottat érintenének, és jelentős kihatással lennének azok családjainak megélhetésére is – hívja fel a figyelmet a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete. Az érdekképviseleti testület értetlenül áll egy olyan törvényjavaslat előtt, mely nyíltan szembemegy a kormány fő céljaival: a munkahelymegőrzéssel és a családok támogatásával.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Jóval kevesebb emberre lesz szükség

Magas létszámleépítés várható a dohánygyárak értékesítési rendszerében, tekintve, hogy azok működése szükségszerűtlenné válik, ha egy állami nagykereskedőtől vásárolhatnának csak árut a trafikok a jövőben. A dohányvállalatoknak kvázi minden értékesítési hálózatban dolgozót el kellene bocsátani, mely hozzávetőlegesen jóval több mint ezer főt jelenthet.

A helyzetre az sem jelentene megoldást, ha a központi elosztó gondoskodna az emberek továbbfoglalkoztatásáról, hiszen az új rendszer előrendeléses alapon venné fel a dohányboltok megrendeléseit, így annak működtetésére jelentősen kevesebb emberre lesz szükség.

Aggódnak a dolgozók

„Naponta kapunk aggódó telefonhívásokat. Az iparág munkavállalói már hosszú ideje élnek teljes bizonytalanságban. A trafikrendszer bevezetésével már megtapasztalták kitettségüket, átélték, hogy a munkájuk egyik napról a másikra teljesen feleslegessé válhat, a központi ellátórendszer megvalósítása esetén pedig most még nagyobb kitettséget éreznek. Több olyan családot is ismerek, ahol mindkét kereső az iparágban dolgozik. Velük mi lesz, rájuk ki gondol?” – fogalmazott Mikó Lajosné, a szakszervezet elnöke.

A szakszervezet becslései szerint jelenleg több mint 2000 fő az iparági dolgozók száma, és a központi dohányelosztó felállítása mindebből hozzávetőlegesen 1200 fő állását érintheti, hiszen figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a területi értékesítésben dolgozók munkáját jelentős raktározási és irodai asszisztencia támogatja, így a trafikellátó következtében az ő tevékenységük is feleslegessé válhat.

Több ezer ember megélhetése kerülhet veszélybe

„A dohánygyárak az évek során jól működő rendszert fejlesztettek ki termékeik értékesítésére, kiszállítására, és a dolgozóknak törvényesen bejelentett munkahelyet biztosítanak. Ezek elveszítése egyet jelent azzal, hogy nemcsak a dolgozók kerülnének nehéz helyzetbe, de a biztos havi jövedelmek elveszítésével a családjaik is kárát szenvednék. Négytagú családokkal számolva mindez több ezer ember megélhetését nehezítheti meg jelentősen a mai, egyébként sem könnyű megélhetési viszonyok mellett – tette hozzá a szakszervezet elnöke”.

A szakszervezet nem érti, hogy ha a kormány kiemelt szándékai közé tartozik a munkahelyteremtés, a munkahelymegőrzés, valamint a családok támogatása, akkor miért tárgyal az Országgyűlés egy olyan javaslatról, amely mindezzel teljességgel szembemegy és munkahelyek megszűnését okozza. A szakszervezet ezúton kéri a honatyákat, hogy ne álljanak a törvényjavaslat mellé, és ne szavazzanak több ezer munkavállaló elbocsátása mellett.

A dohányiparra is

A pluszsarc is betehet

Az érdekvédelmi testület hozzátette, hogy a dohányvállalatoknál bevezetni kívánt egészségügyi hozzájárulás még tovább súlyosbíthat a munkavállalók helyzetén, hiszen a különadó következtében a vállalatok további költségcsökkentő intézkedésekre kényszerülhetnek, melynek szintén kihatása lehet a munkavállalókra is, akár a juttatások megvonása, a bérek befagyasztása vagy akár további elbocsátások formájában.

A két törvényjavaslat együttes hatására valószínűleg túlburjánzana a feketepiac, veszélyeztetve a trafikok jövedelmezőségét is.

A szakszervezet a múlt héten egy hivatalos levél kíséretében juttatta el a döntéshozókhoz a több mint ötezer dolgozó aláírását tartalmazó petícióját a tervezett törvényjavaslat ellen, mivel azonban félelmeik csak limitáltan találtak érdemi meghallgatásra, tovább folytatják jogaik érvényesítését és mindent el fognak követni annak érdekében, hogy megőrizzék munkahelyeiket. Szükségük van az állásaikra, hogy családjaik megélhetését biztosítsák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik