Pénzügy

Luxus, ami mellett eltörpül Szijjártó háza

Minden csak nézőpont kérdése. Ha úgy vesszük, a külügyminiszter nem is vette drágán a a luxuskérót. Ebben a kategóriában éppenséggel átlagos árat fizetett. Megmutatjuk, mi az, ami méregdrága.

Trendszerűen emelkednek az ingatlanárak a a Duna House legújabb kutatása szerint. Azt is tapasztalták, hogy az idei harmadik negyedévben kifejezetten kapósak voltak a drágább budai lakások. Képzeljék csak, a vásárlók 12 százaléka (5 százalékos emelkedés) 40 millió felett költött. Ami ugye kismiska Szijjártó Péter újdonsült miniszter 167 millió forintos ingatlanvásárlásához képest.

Emellett megduplázódott (14 százalék lett) azok aránya, akik kizárólag a 400 négyzetméter feletti lakokat keresték – Szijjártóé éppen ennyi. Szóval úgy tűnik, nemcsak a paneles körben, hanem a luxuskategóriában is távolodni látszik az a fránya válság.

De ha megnézzük, mik a legpazarabb, legdrágább ajánlatok most a Házár Tárházban, mondjuk a legdrágább II. kerületben, ahol az átlagos kínálati ár 422 ezer forint most négyzetméterenként, akkor tényleg az derül ki, hogy a miniszter nagyon szolidan választott, amikor a Dunakeszin lévő luxusingatlant megvásárolta.

Hiszen hol van az ő 167 millió forintos háza a milliárdos árú budai luxusvillákhoz képest. Öveket bekapcsolni! Korábban megmutattuk már a legolcsóbb és legdrágább paneleket. Most következzen a top 3 legdrágább luxusajánlat a II. kerületben, a Költözzbe.hu-n!

1800 milliós luxusvilla

Úgy tűnik, eddig nem sok sikerrel járt az eladó, mert már egy éve hirdeti a luxusházat… de majd most! És hogy mit kínál majdnem 2 milliárd forintért? 2200 négyzetméteren 12 hálószobát. Köztük van olyan, amely 40 négyzetméter feletti, de a legkisebb is 16 négyzetméteres. 5 konyhát (két kisebbet, egy közepes méretűt és két nagyobbat) plusz étkezőt meg nappalit, terasszal. 3 fürdőszobát WC-vel. (Azt a képekről nem tudtuk kideríteni, hogy a WC tényleg a fürdőszobában van-e, amit nem gondolnánk luxusmegoldásnak. De a méret itt sem lakótelepi.)

Bazi nagy gyönyörű kertet, medencéket, jakuzzit, méretes garázst, ilyesmik. Egyszóval luxust. Nagyvonalú rezidenciák stílusában – ahogy jellemzik. Márványburkolatok, elegáns kiegészítők, nagystílű térkínálat, partihelyek, lift, wellnessrészleg. Soroljuk még? Inkább nézzék meg!

 

A II. kerületi árakhoz képest egyébként duplájába kerül a villa négyzetmétere (818 ezer forintba). A második ajánlat úgy véljük, ugyanez a villa, bár ott azt írják, hogy még csak 2 napja árulják. De a képek, meg az azonos ár alapján erős a gyanúnk, annak ellenére is, hogy az adatok nem egészen stimmelnek (pl. szobaszám).

Aztán jön egy szálloda, meg pár irodaház a legdrágábbak között (értik, egy szálloda vagy irodaház olcsóbb, mint a luxusvilla). Ezeket azonban most kihagytuk, hiszen a családi lakokra koncentráltunk.

1072,995 milliós ház

Nemrégiben hirdették meg, még nincs egy hónapja. A milliárdos árért négyzetméterre kicsit többet kínálnak, mint az első helyezett (2327 négyzetméter), de a kert csak alig több mint feleakkora. Szobából is több van benne, összesen 30, a hat emeleten. Az új építésű villa szintén alkalmas fogadások megtartására (erre ki is lehet bérelni), van tíz garázshely (a képek alapján úgy tűnik, ezek talán még nincsenek egészen készen), 30 parkoló, csodás panoráma. A fotók alapján a kert kifejezetten építési területre emlékeztet. Medencét és hasonlókat nem írnak, a képeken sem látni… De ki tudja, lehet, hogy az is van.

 

És már a szűk egy hónap alatt is négyszer engedtek pár milliót az árából, a licit ugyanis 1100,505 millió forintról indult (a végén az ötezret nem is értjük…). Négyzetméterre egyébként csak egy kicsit lóg ki a II. kerületi árak közül.

A következő ajánlatról nem tudtuk eldönteni, hogy tulajdonképpen családi lakokat kínál vagy inkább irodaházat, úgyhogy lapoztunk. Na de ezután mit találtunk!

1050 millióért neobarokk műemlék

Tudják, olyan gyönyörű szép, kicsit múzeumszerű épület, ahova az ember lábujjhegyen és suttogva, meg vágyakozva megy be. És még nincs két hete, hogy árulják. A 840 négyzetméteres palota 1300 négyzetméteres ősfás telken áll, 4 emeleten 9 szoba található. Lift itt is van, sőt, még külön borozólift is, merthogy borozó is van a pincében. A leírás egyébként nagyon részletes, képszerű, és műszakilag is teljes képet alkothatunk belőle az ingatlanról (bár néhol kimaradtak a szóközök). Fotóból szerintünk többet is tehettek volna fel (ahelyett, hogy egy helyiségről többet tettek fel).

 

De amellett, hogy a környezet múzeumi, nagyon modern megoldásokkal is találkozhatunk. Például akkor, ha bemegyünk a konyhába vagy az uszodába. Központi porszívóval is felszerelték a villát, ami nagyon praktikus. Egészében jellemző rá, hogy nagyon igényesek a belsőépítészeti megoldások. Azt írják, alkalmas nagyköveti rezidenciának és külföldi képviseletek ellátására is.

Az ára? Igen, borsos. A három közül négyzetméterre ez a legdrágább: 1,3 millió forint. Vagyis háromszorosa annak, amit a II. kerületi eladók egyébként kérnek.

Ön melyiket választaná, ha jól el lenne eresztve és csak a kiválasztás lenne a gondja?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik