Az MKB és az OTP is arról számolt be, hogy igen felgyorsult a május 31-i végső határidő előtt a 2012-es SZÉP-kártya-egyenlegek elköltése.
Huszáros hajrá
Az MKB ezzel a fordulattal jellemezte az utolsó napokat, amikor a SZÉP-birtokosok a hosszú hétvégékre emlékeztető intenzitással „kártyáztak”. Ennél a kibocsátónál május 15-én még 352 millió forint volt a számlákon a 2012-ben átutalt, 10,3 milliárd forintos keretből. A határidő lejártára végül 169 millióra apadt a maradvány, ami mindössze 1,6 százaléka az eredeti összegnek. Még az utolsó négy órában is 2 millió forintot költöttek el kártyáikról a dolgozók.
Az OTP SZÉP-kártyákra utalt 2012-es juttatásoknál is több mint 98 százalékot használtak fel végül a kártyabirtokosok. És a legnagyobb szolgáltatónál is az utolsó hetekben gyorsult fel igazán a költés. Május végén két hét alatt több mint 800 millió forintnyi (napi 57 milliónyit) szolgáltatást fizettek ki kártyáikról a tulajdonosok.
Az összes érintett SZÉP-kártyán azonban így is több mint egymilliárd forintnyi juttatás ragadt be.
A maradékot visszautalják a munkáltatóknak
A mintegy 150 ezer érintett SZÉP-kártyán maradt 1 milliárd forintnyi összeget az OTP Pénztárszolgáltató a törvényi kötelezettségeinek megfelelően visszautalja a munkáltatóknak.
Az MKB is jelezte: a határidő lejárta után fel nem használt összegeket június végéig megkapják azok a munkáltatók, amelyek eredetileg átutalták az összegeket. Az MKB közel kétezer munkáltatónak fog utalni, a legkisebb összeg egy forint, a legnagyobb pedig megközelíti a 8,8 milliót.