A Netrisk.hu kgfb-indexének alakulása azt mutatja, hogy az idei január-áprilisi időszakban csaknem 6 százalékkal fizettek kevesebbet az évközi kötelező biztosításért, mint 2013 hasonló időszakában. A paicvezető online biztosításközvetítő cég szerint ennek oka egyrészt az, hogy a kötések között egyre nagyobb súllyal szerepelnek az alacsonyabb díjú évfordulós váltások. Másrészt egyre több szerződésben jelenik meg új elemként a jogszabálymódosítás nyomán ismét adható kármentességi kedvezmény.
Elmaradt a tavalyi áremelés
Az index időbeli alakulásából látható, hogy az év végi kampányban tapasztalt díjzuhanást követően a mutatószám az év elején visszaemelkedett a tavaly januári bázisérték közelébe. A idei díjszintek az első negyedévben 4-6 százalékkal alacsonyabb szinten követték a tavalyi ármozgást, ám a 2013 áprilisi díjemelkedés az idén teljesen elmaradt. Azóta jelentősen kinyílt az olló a tavalyi és az idei értékek között: a különbség április végére már a 12 százalékot is elérte.
Egyre olcsóbb az évközi váltás
Az átlagdíjak alacsonyabb szintje elsősorban nem a biztosítók díjcsökkentésének, hanem az évközi váltók növekvő számának a következménye. Az azonnali – jellemzően járműcsere miatt – kötelezőt kötők átlagdíja az első négy hónapban 24 773 forint volt, míg az évforduló miatt biztosítást váltóknak ennél átlagosan 35 százalékkal kevesebbet, 16 174 forintos éves díjat kellett fizetniük. Míg tavaly ebben az időszakban csupán 28 százalék volt az olcsóbb, évfordulós szerződések aránya, idén már 36 százalékra kúszott fel a részesedésük. A nagyobb súllyal rendelkező olcsóbb biztosítások értelemszerűen lehúzzák a teljes díjátlag értékét is.
Előny a kármentesség
„További, egyre érezhetőbb díjcsökentő hatása van annak is, hogy a biztosítók február elsejétől a kártörténetet nem csak bónusz-malusz besorolás alapján vehetik figyelembe, hanem például kármentesség esetén további kedvezményt adhatnak” – mutat rá Sebestyén László, a Netrisk vezérigazgatója – A lehetőség újbóli megnyitása óta egyre több szerződésben érvényesül is ez a díjkedvezmény, ami további több mint 20 százalékos diszkontot biztosít az érintett szerződőknek.