Pénzügy
Kotelezo(960x640)(3).jpg (kötelező)

Jelentősen nőhetnek a kgfb-átlagdíjak

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2014. 01. 24. 12:39

Az év közepétől lehet számítani erre. Februártól új korrekciós lehetőség jön a díjképzésben.

Korábban a témában:

A Netrisk.hu kgfb-indexe idén január közepén 102,7 százalékon állt, ami azt jelenti, hogy a tavalyi évkezdethez képest – ekkor vezették be az évközi díjhirdetés lehetőségét – jelenleg átlagosan csak néhány százalékkal kerülnek többe a személyautókra kötött kgfb-szerződések.

Az online biztosításközvetítő cég várakozása szerint a februártól ismét érvényesíthető további korrekciós tényezők – károkozói pótdíjak, illetve kármentességi kedvezmények – miatt az egyes díjak a jelenleginél nagyobb mértékben térhetnek el egymástól. Eközben az év közepére a díjak átlaga ismét jelentősen megemelkedhet, bár jó eséllyel a tavalyinál alacsonyabb szintre.

A tavalyi szint alatt maradnak az idei évközi átlagdíjak?

Bár az év közepére ismét jelentős, akár 10 százalékot meghaladó díjemelkedés várható, ugyanakkor látszik esély arra, hogy a kgfb-index idén egy héten sem haladja majd meg a tavalyi csúcsot.

Mindez szerintük annak köszönhető, hogy az évközi váltók között a tavalyinál jóval többen lesznek, akik nem járműcsere miatt kötnek kgfb-t, hanem az évközi évforduló miatt váltanak. Az előbbi, azonnali kötők átlagdíja ugyanis jelenleg 23 811 forint, az évforduló miatt kötőknek viszont ennél átlagosan 44 százalékkal kevesebbet, 15 264 forintos éves díjat kell fizetniük.

Év közben fokozottan érdemes odafigyelni a váltásra!

Akár csökkennek az évközi díjak tavalyhoz képest, akár nem, mértékük jóval az év végi felett marad. A múlt heti évközi átlagdíj (20 438 Ft) például 81 százalékkal magasabb, mint az év végi kampányban tapasztalt 11 306 forintos átlagdíj. 
Magasabb díjszint mellett pedig a díjkalkulációval megspórolható összeg mértéke is megnövekedhet.

A kampányon kívül mégis jóval kevésbé figyelnek a váltásra, és a lehetséges megtakarításra. Az évközi váltások aránya ugyanis még mindig 15 százalék alatt van.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.