Pénzügy

Ahol minden dolgozó egyenlő értékű

Kilenc szervezet kapta meg a Fogyatékosságbarát munkahely elismerést.

Pénteken vehették át az elismerést a Fogyatékosságbarát munkahely második pályázati ciklusának kilenc díjazottja. Összesen 14-en adtak be pályázatot.

Mint arról az FN24 már korábban beszámolt: a logó a fogyatékos embereknek azt üzeni, hogy a munkáltató pozitívan fogadja jelentkezésüket álláshirdetéseire, elkötelezett foglalkoztatásuk, megtartásuk iránt.

2012. díjazottjai:
– Bp. XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
– Bp. XVIII. kerületi Bababirodalom Bölcsőde és Szolgáltató Központ
– Grundfos Magyarország Gyártó Kft.
– IBM Magyarország
– Interplán Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
– McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft.
– Provident Pénzügyi Zrt.
– „Teljes Életért” Nonprofit Közhasznú Kft.
– Tesco-Global Áruházak Zrt.

A Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosságbarát munkahely elismerést, melyet azok a munkáltatók kaphatnak meg, akik vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. Az elismerés megszerzését követően a munkáltató jogosulttá válik a logó használatára, amelyet a toborzás során használt anyagokon, továbbá a munkatársakkal való kommunikáció során alkalmazhat.

„Három évvel ezelőtt azért kezdtünk hozzá a Fogyatékosság-barát munkahely elismerés bevezetéséhez, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását támogassuk. A brit példa lebegett a szemünk előtt, ahol 20 éve sikeresen működik egy hasonló minősítés, melyet már 4700 munkáltató használ. Az első két pályázati ciklusban összesen 18 szervezet nyerte el a Fogyatékosságbarát minősítést. Idén már 14 szervezet nyújtott be pályázatot, ami az elismerés növekvő népszerűségére utal” – nyilatkozta Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója.

ÁLLÁSLEHETŐSÉGEK A PROFESSION.HU-N, KATT IDE!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik