Pénzügy

Munkaügyi razzia élesben

Rákapcsoltak idén a munkaügyi felügyelők: fél év alatt számos ellenőrzés során nyolcvankétezer munkavállaló esetében találtak jogsértést. A FigyelőNet kamerájával elkísérte az ellenőröket, megörökített egy razziát.


Nyolcvanezren feketén

Az év első hat hónapjában tizennégyezer munkaügyi ellenőrzést hajtottak végre az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szakemberei országszerte. Az ellenőrzések kilencven százalékában találtak jogsértést, mely durván nyolcvankét ezer munkavállalót érintett. A súlyosnak minősített esetek száma is meghaladta az ötvennégy ezret. Közel huszonnégy ezer embert foglalkoztattak feketén. A büntetések elérik a két és egynegyed milliárd forintot.

Az ellenőrzéseket szúrópróbaszerűen, illetve más társhatóság megkeresésére hajtják végre. Jelentős számban azonban bejelentések nyomán tartanak ellenőrzést, tudta meg a FigyelőNet Gerőfi Lászlótól. Az igazgató hozzátette, hogy a bejelentések nagy része maguktól a munkavállalóktól származik, akik a bérezésre, a pihenőidőre és a munkaidőre vonatkozó előírások megszegését kifogásolják. Vannak azonban szép számmal „közérdekű” bejelentések is.


Munkaügyi razzia élesben 1

Munkaügyi razzia élesben 2

Egy fővárosi razziára kísérte el a FigyelőNet kamerájával az OMMF felügyelőit. A célpont egy készülő lakópark építkezése volt, ahova első pillantásra megdöbbentő erőkkel jelent meg a hatóság.

Menekülnek a munkások

Több zsebes-nadrágos, tomfás, bakancsos rendőrökkel megrakott kisbusz, több rendőrautó és a határőrség mikrobusza érkezett a helyszínre valóságos konvojt képezve. Gerőfi László, az OMMF Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőségének igazgatója magyarázatul elmondta, hogy a terep biztosítása nagyon fontos, a feketén foglalkoztatott munkások ugyanis – a következményektől tartva – megpróbálnak elmenekülni a helyszínről. Az egyik, a terep biztosítását ellátó rendőr olyan esetről is beszámolt, mikor a megijedt munkások a drótsövénnyel erősített betonkerítésen testi épségüket is kockára téve próbálták maguk mögött hagyni a helyszínt.

A konvojt és a felvonuló erőket látva ezt meg lehet érteni. Pedig a menekülésnek nincs sok értelme, sőt az ellenőrzés megúszása a törvénysértő munkaadó malmára hajtja a vizet. A magyar jogszabályok ugyanis fekete foglalkoztatás esetén – ami a leggyakoribb jogsértés építkezéseken – a munkáltatót büntetik. Erről azonban ők mit sem tudnak. Mi több, az ellenőrzések épp az ő érdekeiket szolgálják, hogy fizessenek utánuk járulékot, és tartsák tiszteletben jogaikat. Veszteni valójuk a külföldi állampolgároknak van: akik munkavállalási engedély nélkül dolgoznak, jogsértést követnek el. Őket előállítják, a következmények pedig a figyelmeztetéstől a kiutasításig terjedhetnek.

Ha megköt a beton

A felügyelők megérkezésüket követően a rendőrök segítségével egybe terelték az építkezésen dolgozókat, ijedt és közömbös arcok váltották egymást. Mindkét hatóság emberei elkezdték az adatok összeírást, a határőrök odébb várakoztak – később kiderült, nem hiába. A sorukra váró munkások cigarettára gyújtottak, vagy mobiltelefonjaikat kezdtek el babrálni csípejük mellett. Közben megjött egy kamion friss beton. A munkások közül többen jelezték, gyorsan foglalkozni kell a helyzettel, mert különben megköt az anyag, sietve hozzátették, hogy őket ugyan nem érdekli, nem az ő betonjuk, de valaki fizetni fog, ha megköt. A felügyelők úgy ítélték meg, hogy negyed órát még kibír az a beton, és azután engedték csak el a dolgozókat, miután minden adatukat feljegyezték.

A névsor összeállítása után kezdődtek a személyes interjúk, és a magyarázkodások: valaki azt állította, hogy aznap reggel kezdett, ezért még nincs szerződése, mások otthon vagy az öltözőben felejtették alkalmi munkavállalási könyveiket. És voltak olyan megjegyzések is, melyek megint csak a jogok, felelősség és erőviszonyok ismeretének teljes hiányáról árulkodtak. Egy sapkás munkás szerződés nélkül foglalkoztatott, és elcsípett kollégáját akarta menteni: „engem terhel minden felelősség – mondta, én hoztam a céghez”. Az ilyen és ehhez hasonló megjegyzéssel nem tudtak mit kezdeni a felügyelők, a felelősség a munkaadót terheli.

Csalnak, csalnak, csalnak

A munkaügyisek heti egy-két napon tartanak ilyen nagyszabású ellenőrzést, a többin rendőrök nélkül dolgoznak, illetve papírmunka folyik. Azon a napon, amikor az FN is jelen volt az OMMF munkatársai három címen ellenőriztek, és közel százötven munkavállalót vizsgáltak. Ebből hatvannégy főt bejelentés nélkül, négyet alkalmi munkavállalói könyvvel, de szabálytalanul foglalkoztattak, húsz külföldit pedig munkavállalási engedély nélkül. A munkaügyi bírságok közel tizenegy millió forintot tesznek ki, a külföldi, engedély nélkül foglalkoztatottak esetében pedig tíz millió a büntetés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik