FN

Ellentmondásos üzleti évet zárt tavaly a Hungária Biztosító (HB). A társaság mérleg szerinti nyeresége ugyan 3,7 milliárd forint volt, a biztosítási üzlet eredménye azonban a díjbevételek emelkedésének lassulása és a megugró kárkifizetések miatt jelentősen romlott. A díjbevétel csupán 12,9 százalékkal, 41,2 milliárd forintra növekedett, miközben a kárkifizetések 37,5 százalékkal bővülve 26,9 milliárd forinton állapodtak meg. [...]
1996. 06. 05. 00:00
A régió legnagyobb építőipar-lakásbelső gyártó címért ringbe szálló Graboplast-csoport napokban záruló újabb tőkeemelési akciójához megfelelő hátteret teremtett a társaság első negyedévi működése. A jelenleg 3 milliárd 270,1 millió forint alaptőkéjű cég a 858 milliós alaptőke-emelés sikere esetén a 3150 forintos részvényenkénti kibocsátási árfolyamból következően 2,7 milliárdnyi friss tőkéhez jut majd – saját tőkéje 7 milliárd [...]
1996. 06. 05. 00:00
Mind a közvélemény, mind pedig a politikusok figyelmének középpontjában áll. A közvélemény szemében a legfőbb mumussá vált; a politikusok számára pedig alkalmas terepet kínál látványos pengeváltásokhoz. E viták azonban – úgy, ahogy a médiában tükröződnek – egyelőre több zavart okoznak, mint amennyi tisztázást eredményeznek. Ráadásul a reformfolyamat mind ez ideig karonfogva járt a gazdasági visszaeséssel [...]
1996. 06. 05. 00:00
Nulla százalékra csökkentette a kormányzat az importból beszerezhető mosószer-alapanyag vámtételét. A most megjelent 26/1996. IKM-PM közös rendelet tizenöt vámtarifaszám alá tartozó, engedélyjegyes eljárásban vámkezelhető alapanyagot sorol fel. Fekete István, a legnagyobb hazai mosószergyártó cég, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint a kormányzat ezzel csupán az itteni gyártók mosópor-importálókkal szembeni hátrányát egyenlítette ki. A lépésre [...]
1996. 06. 05. 00:00
Az egyik legnagyobb hazai kereskedelmi vállalkozás, a Fotex eredményessége a Bokros-csomag bevezetése óta látványosan összefonódott a gazdaságpolitikával. A Fotex-csoport által forgalmazott, leginkább a tartós fogyasztási-háztartási cikkek kategóriájába sorolható termékek iránt tavaly március óta jelentősen visszaesett a kereslet. A KSH felmérése szerint a bolti kiskereskedelem első negyedéves forgalma folyó áron 17 százalékkal haladta meg a tavalyi [...]
1996. 06. 05. 00:00
Meglehetősen nyomott piacon kell helytállnia a Gyulai Húskombinát Rt.-nek. A szakmai előrejelzések szerint a tavalyi élénkülés után ismét a sertéstenyésztés csökkenése, a visszaesés felé lendül ki az inga. Ezt igazolják a százötven-kétszázezer túlsúlyos sertésről szóló hírek is. A rekordmagas takarmányárak ugyancsak nyomasztják a piacot. A nyár elejétől augusztusig szokásos, szezonális keresletcsökkenés a várakozások szerint az [...]
1996. 06. 05. 00:00
Az elmúlt hetekben a legnagyobb hazai bank részvényei komoly növekedést produkáltak, csak az április végén tartott évi rendes közgyűlés óta mintegy 25 százalékot drágultak az OTP-papírok. A már napok óta az 1900 forintos határt ostromló rekordárfolyam alapja, hogy a bankcsoport első negyedéves eredménye megközelítette a 3,2 milliárd forintot. Így minden esély megvan az idei esztendőre [...]
1996. 06. 05. 00:00
Az 1994-es tőzsdei bevezetés előtt 200 millióról 300 millió forintra emelt alaptőkéjű Pannonplast részvényei év elején kerültek át a Budapesti Értéktőzsde forgalmazotti kategóriájából a jegyzett papírok sorába. A rendkívül jól sikerült – 347 millió forintos adózott eredménnyel zárult – tavalyi évet követő, május elején megrendezett közgyűlésen a tulajdonosok újabb alaptőke-emelésről döntöttek. Az igazgatóság legalább egy-, [...]
1996. 06. 05. 00:00
A tavaly a Dunaholding közreműködésével vezérigazgatót váltó Ibusz pénzügyi helyzetéről nem könnyű pontos képet alkotni. A többéves szünet után ismét nyereséges cég az idei közgyűlésig hárommilliárd forintos, az előző évekről áthozott veszteséget cipelt magával. A múlt heti közgyűlés azonban – a korábban a Budapest Banknál látott módszert alkalmazva – az 1,76 milliárdos alaptőke leszállításával, majd [...]
1996. 06. 05. 00:00
Az elmúlt év őszén a hitelezők dobtak mentőövet a súlyos likviditási problémákkal küszködő Magyar Gördülőcsapágy Művek Rt.-nek, néhány napja pedig a külföldi mentőalakulat is megérkezett. A dél-koreai Daewoo Corporationnak mint új tulajdonosnak az “újraélesztésben” már nem maradt tennivalója, az “utókezelés” azonban rá vár. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. döntése szerint a dél-koreai Daewoo Corporation [...]
1996. 06. 05. 00:00
6 ILO-norma szerinti munkanélküliség; n. a.: nincs adat Forrás: Economic Survey of Europe in 1995-1996. EGB Titkárság, Genf GDP Bruttó ipari termelés Drágulás1 Göngyölített külf. befekt.2 (millió dollár) Munkanélk.3 (százalék) (Változás az előző évhez, százalék) Albánia 13,4 -7,2 n. a. 201 13,0 Bulgária 2,5 4,6 33,0 362 11,1 Horvátország -1,5 0,3 3,7 273 17,6 Csehország [...]
1996. 06. 05. 00:00
HITELBŐL ÉPÍTIK TOVÁBB AZ M-3-AST. Erről állapodott meg a magyar kormány képviseletében Lotz és Medgyessy miniszter egy német konzorciummal (EIB-KfW). A németek 270 millió márkát kölcsönöznek hosszú lejárattal (öt év türelmi idő, majd tizenöt év futamidő) arra, hogy Gyöngyöstől Füzesabonyig érhessen az autópálya. JAPÁNBÓL IS HITELT VÁRUNK. A napokban Tokióban tárgyalt az ipari tárca politikai [...]
1996. 06. 05. 00:00
Nem járt rosszul a Kereskedelmi Bank, amikor hiteleinek fejében 50 millió forintért megvásárolta a Gyulai Húskombinát Rt.-t: az adóskonszolidáció és reorganizáció után most többszörös áron adott túl a cégen. A húsfeldolgozó sem panaszkodhat, hiszen a hazai befektetők között ritkaságszámba menő tőkeerős, szakmai vevő kezébe került. Már az új tulajdonos: a Hajdúsági Agráripari Rt. (Hage Rt.) [...]
1996. 06. 05. 00:00
Mind az árbevételt, mind az eredményt tekintve minden a terveknek megfelelően alakult a Pick Rt.-nél. Elsősorban a külföldi piacokon sikerült jóval (45 százalékkal) több szalámit eladni, a belföldről származó árbevétel gyarapodása nem érte el az infláció mértékét, mindössze 20 százalékkal haladta meg a bázisidőszakot. Ez utóbbit persze – sok más céghez hasonlóan – elsősorban a [...]
1996. 06. 05. 00:00
A MEH állásfoglalása szerint az októberi áremelésnél figyelembe veendő tényezők: a villamosenergia-ipari társaságok 1994-es és 1995-ös mérlegbeszámolói; a MEH költség-felülvizsgálatának eredményei; az idei évben beálló makrogazdasági változások, illetve az egyedileg értékelendő költség- és mennyiségi változások; a “korrigált” eszközérték utáni értékcsökkenési leírás, legfeljebb a társasági adótörvényben szereplő leírási kulcsok szerint. (A korrigált eszközérték az 1995-ös mérlegbeszámolóban [...]
1996. 06. 05. 00:00
A tőzsdehossz egyik éllovasa a Richter csupa jó hírrel lepte meg részvényeseit a negyedéves gyorsjelentésében is. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a mostani nyereség nem is tartalmaz rendkívüli bevételt – nem úgy mint a tavalyi, amikor a Dorogi égetőműben lévő részesedés eladása ebben az időszakban 485 millió forinttal emelte meg az eredményt – igen [...]
1996. 06. 05. 00:00
Mit követel a költségvetéstől a stabilitás és a tartós növekedés megalapozása 1997-ben? Erről jó néhány, a közelmúltban hallott véleményre reagálva csak azt hangsúlyoznám: politikánkat nem a maastrichti kritériumokhoz való mechanikus, dogmatikus ragaszkodásnak kell vezérelnie – ez még arrébb van -, hanem a józanul felfogott stabilizációs, antiinflációs érdekeknek (a külső adósság növekedésének és a kiszorító hatású [...]
1996. 06. 05. 00:00
Az üzleti terv pénzügyi átdolgozására szólította fel az ÁPV Rt. az Ikarus Rt. vezetését. Rendezni kell például olyan ügyeket, mint a kilencvenes évek elején keletkezett szanálási hitelből és kamataiból származó, majd kötvényre váltott tartozás. A járműgyártó cég múlt heti közgyűlését azonban nemcsak emiatt napolták el július 16-ra. Az ÁPV Rt. képviselője gondolkodási időt kért, hogy [...]
1996. 06. 05. 00:00
Hosszú idő után végre egyöntetűen sikeres esztendőről számolhattak be rendes évi közgyűléseiken az ország vezető pénzintézetei. Míg azonban a konszolidált nagybankok esetében a mélypont utáni kilábalást, addig a vegyes bankoknál még a korábbinál is nagyobb piaci térnyerést tükrözték vissza az eredményességi mutatók. Az 1995. évi mintegy 42 milliárd forintos pénzintézeti nyereség közel felét a külföldi [...]
1996. 06. 05. 00:00
Az egykori keleti tömb, az Európai Uniótól keletre fekvő régió gazdasági fejlődéséről, 1995. év végi állapotáról készített átfogó jelentést az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (EGB) Titkársága. Közép-Európát a dokumentum készítői némileg derűs, halványrózsaszín szemüvegen át szemlélik, szembeállítva a hajdani Szovjetunió utódállamaival. Már a jelentés bevezetője is figyelemre méltó. Az adatokat, mint írja, “egy csipetnyi sóval” [...]
1996. 06. 05. 00:00
Jó hírek – ekként kommentálta Draskovics Tibor a pénzügyi tárcán belül június elsejétől érvényesülő személyi változásokat. Közülük a legfontosabb: a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank elnökének választott Hegedűs Éva helyét a helyettes államtitkári poszton június elsejétől Balázs Ágnes foglalja el. A szakember számára nem ismeretlen a terep, lévén, hogy pályafutása első szakaszát a József nádor [...]
1996. 06. 05. 00:00
Nincs tolongás az önkormányzati üzletágban, ahol az OTP Bank 1995-ben is egyeduralkodónak számított. Az 1996. évre szóló bankválasztás után továbbra is az önkormányzatok több mint 95 százaléka (3020 önkormányzat és a finanszírozás szempontjából hozzájuk tartozó közel 13000 intézmény) vezetteti számláját a legnagyobb lakossági pénzintézetnél. Ez még akkor is jelentős fölény, ha az OTP Bank az [...]
1996. 06. 05. 00:00
A négy magyar dohánygyár tavaly összesen mintegy 2,7 milliárd forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A Dohányipari Szövetség által publikált és nem részletezett adat információink szerint a cégek együttes mérleg szerinti vesztesége. Ebben szakemberek szerint a feketepiac jelentős aránya mellett az is szerepet játszott, hogy a gyárak között több hónapos árháború zajlott le. A dohányipar most [...]
1996. 06. 05. 00:00
A sörfogyasztás szezonalitása miatt 163 millió forintnyi konszolidált veszteséggel zárult az első negyedév. A részvények tőzsdei szereplése kevés örömet szerzett a tulajdonosainak, miután a tőzsdei árrobbanásból kimaradva csak a parkett edzett spekulánsai mozgatták meg időnként a papírok árfolyamát. A fundamentálisan nehezen magyarázható elmúlt havi áremelkedés mögött egy stabil vételi megbízás, illetve az ezt megsejtő spekulánsok [...]
1996. 06. 05. 00:00
Olvasói sztorik