Nulla százalékra csökkentette a kormányzat az importból beszerezhető mosószer-alapanyag vámtételét. A most megjelent 26/1996. IKM-PM közös rendelet tizenöt vámtarifaszám alá tartozó, engedélyjegyes eljárásban vámkezelhető alapanyagot sorol fel. Fekete István, a legnagyobb hazai mosószergyártó cég, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint a kormányzat ezzel csupán az itteni gyártók mosópor-importálókkal szembeni hátrányát egyenlítette ki. A lépésre azt követően került sor, hogy a Magyar Vegyipari Szövetség nemrégiben kérelemmel fordult az ipari tárcához. Ebben felvetette, hogy szabadkereskedelmi partnereinktől a mosóporok, illetve a mosópor-alapkeverékek nullaszázalékos vámmal érkezhetnek az országba, így az alapanyagaik egy részére vámot fizető magyarországi gyártók ezekkel a termékekkel szemben saját piacukon kerültek versenyhátrányba. A mostani döntéssel a tárca részben orvosolta a gyártók problémáit, akik azonban azt is javasolták, hogy a tisztítószerekre megállapított globálkvótába az alapporokat is vonják be, amelyek lényegében már mosópornak tekinthetők. A kvótaügyben még nem született döntés, de a júniusban meghirdetendő második félévi kvóták árucsoportjai és összege érzékenyen érinthetik a mosóporimportőr Procter & Gamble-t, valamint az alapport behozó Unilevert és Benckisert.
- 17:02 Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is
- 16:41 „Mire odaértem már kómában volt” – elhallgatta a börtön az apa elől, hogy haldoklik a fia
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 16:25 Tóth Alex combját megoperálták, már a felépülésre koncentrál
- 16:24 Stoptáblánál vágott be a másik autós elé egy nagykanizsai fiatal, majd addig ütötte, míg el nem tört a bordája
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 16:05 Óriási tömegverekedés és hét kék lap után ölelkezve mentek le a pályáról a kézisek
- 15:54 Leó pápa Dél-Amerikába utazik
- 15:25 Bárány Tibor: Nagy Magyar Megbotránkozástörténetek
- 15:14 Donald Tusk: Provokációt hiúsítottak meg a lengyel–orosz határon
- 15:04 Tao: az új szabályozás sem szünteti meg az egyik legfőbb anomáliát
- 14:53 Nyomozást rendeltek el a Kisfaludy Program ügyében
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
