FN

A Közép-Európai Részvényindexet (Central-European Stock Index: CESI) kapitalizáció súlyozású dollár alapú részvényindex, bázisa 1995. június 30-án 1000 pont. Az index a térség fejlettebb tőzsdéin forgó vezető papírok ármozgását tükrözi. Ennek az indexnek a számítási metódusa nagy hasonlóságot mutat a BUX-kalkulációval. Van azonban néhány lényeges különbség: a CESI árindex típusú és nem hozamindex, mint a BUX. [...]
1997. 07. 30. 00:00
A kormány idén 1,3 milliárd forintot szán árvízvédelmi fejlesztésre, míg védekezésre további 200 millió forintot különít el. Noha a szakemberek szerint Magyarország a most árvízsújtotta környező államoknál jobb vízügyi infrastruktúrával és irányítási rendszerrel rendelkezik, hasonló mennyiségű eső már nálunk is katasztrófát okozna.
1997. 07. 30. 00:00
Az új társasági törvénnyel együtt változik a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvénycsomag is. A gazdálkodókat e tekintetben érintő könnyítés, hogy ezután a cégbejegyzésre és a céggel kapcsolatos egyéb eljárások lefolytatására, így az igazolószámok – például az adóigazgatási, társadalombiztosítási és statisztikai azonosítók – beszerzésére kizárólag a Cégbírósághoz kell fordulni. Mindez a francia [...]
1997. 07. 30. 00:00
Tőkeemeléssel járul hozzá a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) a Malév Rt. további privatizációjához. A Világbank-csoport tagja hitelt nyújt továbbá a légitársaság járműparkjának bővítéséhez – mondta el lapunk kérdésére Czakó Borbála, az IFC magyarországi rezidense. A magyar kormány döntése értelmében a Malév tőkéjét 20 milliárd dollárral srófolják feljebb. Emellett 60 milliárd dollárnyi kölcsönt is kap, melynek [...]
1997. 07. 30. 00:00
A 400 millió dollár értékű magyarországi svéd befektetések döntő részét a Wallenberg-csoport néven közismert Investor AB hajtotta végre. A jelentősebb invesztorok közül csupán a zöldmezős beruházásokban élenjáró Tetra Pack (lásd a táblázatot!) nem tartozik az Investorhoz. A tisztán magánvállalkozásként számon tartott üzleti csoport svédországi jelentőségét jól szemlélteti az a tény, hogy a stockholmi tőzsdén jegyzett [...]
1997. 07. 30. 00:00
1996-97. ÜZLETI ÉV VÉGÉN, MILLIÁRD JEN * Zárójelben mindenütt: százalékos változás az előző üzleti évhez képest Forrás: Neue Zürcher Zeitung Forgalom* Üzemi nyereség Adózás utáni nyereség Toshiba 5453 (+6,5) 154,3 (-30,0) 67,1 (-25,8) NEC 4948 (+125) 183,8 (-25,8) 91,6 (+18,7) Fujitsu 4504 (+19,7) 179,0 (-6,2) 46,1 (-26,9) Mitsubishi El. 3725 (+6,1) 51,6 (-70,8) 8,5 (-85,6) [...]
1997. 07. 30. 00:00
MILLIÁRDOS ÁRVÍZKÁROK. Minden eddigi becslésnél magasabb számokat hozott nyilvánosságra a csehországi és lengyelországi árvízkárokról a világ legnagyobb viszontbiztosítója, a Münchener Rückversicherung. A nem végleges adatokon alapuló számításaik szerint a két országban egyenként 3-5 milliárd márka összegű, együttesen tehát akár 10 milliárd márkát is elérő pusztítást okozott az áradás. A magyar kormány egyébként múlt heti ülésén [...]
1997. 07. 30. 00:00
Külföldi többségben Magyar többségben (termelők, önkormányzat, menedzsment, MRP, ÁPV Rt.): Baranyatej, Bácstej, Class Tej, Egertej, Északtej, Győrtej, Mosonmagyaróvári Sajtüzem, Mátratej, Naszálytej, Szabolcstej, Szombathelytej, Tiszatej, Tolnatej, Wés Avonmore (ír) Avonmore Pásztó Bongrain (francia) Répcelaki Sajtgyár Veszprémtej Zalatej Danone (francia) Budapesttej Gala Italia (olasz) Szegedtej Nutricia (holland) Hajdútej Parmalat (olasz) Fejértej
1997. 07. 30. 00:00
A japán tőkebefektetők egyre élénkülő érdeklődésének újabb bizonyítéka az autóalkatrészek gyártásával foglalkozó Denso Corporation magyarországi megjelenése. A szigetországbeli vállalatok eddig összesen 370 millió dollárt ruháztak be hazánkban, és további tervbe vett japán befektetések között versenyben vagyunk egy Toyota-gyárért is.
1997. 07. 30. 00:00
A NABI Észak-amerikai Járműipari Rt. múlt héten kibocsátott papírjai iránt hétszeres túlkereslet mutatkozott a jegyezésre jogosult intézményi befektetők körében. A korábbi, 1,9 millió darabos zártkörű nemzetközi kibocsátás 8,6-szeres túljegyzése után ez senkit sem lepett meg. A most piacra dobott 65 300 darab 1000 forint névértékű részvényből álló csomag viszonylag egyenletesen oszlik majd el 30-40 intézményi [...]
1997. 07. 30. 00:00
Eredménytelennek nyilvánította az ÁPV Rt. igazgatósága a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. privatizációs pályázatát. A vagyonkezelő úgy döntött, hogy augusztus 27-i beadási határidővel újabb pályázatot ír ki. Az előző pályázatra négyen adtak be ajánlatot. Mivel azonban egyikük sem tette le a kötelezően előírt 300 millió forintos bánatpénzt, a tenderkísérlet kudarcba fulladt. Az elmúlt hét péntekén megjelent [...]
1997. 07. 30. 00:00
A Globus Konzervipari Rt. részvényeinek többségét hétfőtől feltehetően a társaság igazgatóságának elnöke, Temesfői István és cégei birtokolják. A vállalat 996,5 millió forintos alaptőkéjének mintegy 30 százalékát jelentő, 288 500 darabos csomagot a Novotrade-csoport ciprusi társasága, a Luminosa adta el egy opciós szerződés keretében a konzervgyár elnökének. Az eladó annak ellenére, hogy már nem rendelkezik tulajdonrésszel, [...]
1997. 07. 30. 00:00
Jóllehet, csak augusztus elsején lép hatályba, ám máris módosítják azt a rendeletet, amely a fémhulladékok kivitelét csak meghatározott vámhivatalokon keresztül teszi lehetővé. Az alig leplezetten a diósgyőri kohászat védelmében született jogszabályt ugyan puhítja majd a módosítás, de a rendelkezést még így is több helyről bírálják.
1997. 07. 30. 00:00
Bár csökkenő tendenciát mutat, mégis viszonylag jelentős a magyar kereskedelmi passzívum Svédországgal szemben (lásd a grafikont!). Tavaly az export nőtt, míg az import mérséklődött az előző évhez képest, ennek ellenére a szaldó továbbra is negatív. A kivitel kritikus árucsoportja az agrárgazdasági termékek köre, amely Svédország 1995-ös európai uniós csatlakozását követően mintegy 23 százalékkal csökkent. Tavaly [...]
1997. 07. 30. 00:00
A magyar állam 1,1 milliárd forinttal járul hozzá a megalakulandó Földhitel- és Jelzálogbank Rt. alaptőkéjéhez – döntött a kormány a legutóbbi ülésén. Az intézmény az eredeti terveknek megfelelően 3 milliárdos alaptőkével jön létre. A jelzáloghitelről és -levélről szóló törvény minimumként ennyit ír elő, a törvény elfogadása után azonban az is szóba került, hogy 4 milliárd [...]
1997. 07. 30. 00:00
A brüsszeli Bizottság jóváhagyása után már csak az Európa Parlamentnek kell rábólintania a Phare-program változásaira. Az uniós támogatásból Magyarország az ezredfordulóig 480 millió ecu-höz jut; az idei keretösszeg mintegy 100 millió ecu. Az új irányelvek szerint a program az intézményfejlesztést és a beruházásokat részesíti előnyben. Eközben a felvételi tárgyalásokat januártól megkezdő államok az unió mainál jóval nagyobb mértékű támogatásában
1997. 07. 23. 00:00
Begyűrűzött az Electrolux-csoport karcsúsításának hatása a magyar cégéhez is. Ennek első jelei láthatók a hazai leányvállalat bejelentésében, miszerint megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a jászárokszállási fagyasztóláda-gyárukat Jászberénybe költöztessék. Jelenleg két telephelyen, Jászberényben és Jászárokszálláson gyártják a termékeket. Jászberényben 1997 januárjában kezdődött a gyártás. Az üzem éves kapacitása háromszázezer darab, azonban idén a gyár ennek csak a [...]
1997. 07. 23. 00:00
Tőkeinjekcióval támogatja a Malév Rt. új, többlépcsős privatizációs stratégiáját a kormány. A magyar fél képviselői Rómába utaztak, hogy az Alitalia 30 és a Simest olasz állami befektetési társaság 5 százalékos Malév- részesedésének visszavásárlásáról tárgyaljanak.
1997. 07. 23. 00:00
(A DUN AND BRADSTREET HUNGÁRIA KFT. 100-AS CÉGRANGSORÁNAK ALAPJÁN, SORRENDBEN) Cégnév Nettó árbevétel (Md Ft) Adózás előtti eredmény (Md Ft) Átlagos statisztikai létszám 1996. 1995. 1996. 1995. 5. Opel Magyarország 113,293 101,729 20,691 14,584 837 11. GE Tungsram 62,149 48,216 21,304 11,608 10 510 12. IBM Storage Products 57,253 0,886 8,361 -0,454 227 13. Magyar [...]
1997. 07. 23. 00:00
Néhány hónapon belül riválissal kell szembenéznie a spanyol vezetékes telefonpiac eddigi egyeduralkodójának, a Telefónicának. A Hispániában 1998 végétől esedékes távközlési liberalizáció előzményeként a műsorszóró társaságok egyike vezetékes szolgáltatóvá avanzsál.
1997. 07. 23. 00:00
Rossz előjelekkel kezdődött az idei konzervipari szezon. A hideg tavasz miatt kevés és drága volt a meggy. Lassan nő a szezon másik dömpingterméke, az uborka is. Tetézi a bajokat, hogy belföldön évek óta egyre kevesebb konzerv fogy, az egyik fő exportpiacon, a FÁK-országokban pedig bizonytalan, hogy a vevők fizetnek-e az áruért. A nemzetközi porondon egyre keményebb csatározás bontakozik ki a vezető márkák között. A termelés koncentrációja gyorsu
1997. 07. 23. 00:00
SZÁZALÉK Adózás előtti eredmény/ Átlagos mérlegfőösszeg* Adózás előtti eredmény/ Átlagos saját forrás** 1994. 1995. 1996. 1994. 1995. 1996. Nagybankok 1,1 1,6 1,8 23,6 26,2 27,7 Nagy középbankok 1,3 1,8 3,4 11,8 16,6 28,2 Kis középbankok -1,5 3,2 1,3 -8,8 21,4 9,1 Kisbankok -3,4 1,5 0,8 -13,0 5,3 3,0 Megszűnt hitelintézetek -6,3 -8,7 – -208,7 273,5 [...]
1997. 07. 23. 00:00
Olvasói sztorik