A NABI Észak-amerikai Járműipari Rt. múlt héten kibocsátott papírjai iránt hétszeres túlkereslet mutatkozott a jegyezésre jogosult intézményi befektetők körében. A korábbi, 1,9 millió darabos zártkörű nemzetközi kibocsátás 8,6-szeres túljegyzése után ez senkit sem lepett meg. A most piacra dobott 65 300 darab 1000 forint névértékű részvényből álló csomag viszonylag egyenletesen oszlik majd el 30-40 intézményi befektető között. Ők az általuk befizetett, de a túljegyzés miatt fölössé vált összegeket e hét közepéig visszakapják. A közel egyhetes kamatveszteség és az ezt kiegészítő átutalási költségek miatt a papírok értékelésekor a 3280 forintos kibocsátási ár helyett a 3350 forintos bekerülési árat kell figyelembe venni. Amennyiben az alaptőke-emelést augusztus közepéig a cégbírós bejegyzi, a hónap végén megkezdődhet a részvények tőzsdei kereskedése is. A papírra már most, a jegyzés megkezdés után egy héttel is akad 3600 forinton vételi ajánlat.
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
