FN

Nem árt sietni, hiszen egyre kevesebb az elérhető uniós forrás. A 2004-re megnyitott 63 pályázati ablak közül 36-ot már bezártak, s az EU által erre az évre felajánlott forrás mintegy fele már megítélt támogatás. A 2004 januárjában indult magyarországi pályázati folyamat eltelt háromnegyed évét kifejezetten kedvezően értékeli Veress József, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal főtanácsadója, mert [...]
2004. 10. 08. 00:00
Eljött az idő a harmadik generációs mobilszolgáltatás tömegessé válására, a magyar Vodafone számára pedig arra, hogy meghatározó, „főműsoridős” szerepbe kerüljön - állítja a szegmens globális piacvezető cégének vezérigazgatója.
2004. 10. 07. 08:00
Nem lehet, hogy ebben az országban puccsisták diktáljanak – mondta hirtelen felindulásában a lemondott kormányfő. Holott ami történt nem volt puccs, azaz államcsíny, éppúgy, mint maga a történet sem tragédia, hanem ha már műfaji meghatározásra törekszünk, inkább komédia. Legalábbis erre következtethetünk a Magyar Hírlap öt serény zsurnalisztája által írt, példamutató gyorsasággal megjelent, szerfelett izgalmas Medgyessy [...]
2004. 10. 07. 08:00
Jól érzi magát Magyarországon a Pinot noir. Nem igényli úgy a délies hőséget, mint nagy testvérei, a caber-net-k. Érzékeny jószág, de korai érésű lévén, a hűsebb helyeken is elvan. Újabban látványosan eredeti borok készülnek belőle, ezek közül állítunk egyet a heti borpultra. A Pinot noir ősi burgundi fajta különben, nagyrészt belőle készül gyümölcsössége-zamata-teste okán a [...]
2004. 10. 07. 08:00
Ne kerteljünk: Sickratman a kulturális közbeszédet te-matizáló lemeze majdnem olyan erős művészeti gesztus, amilyen a Bizottság zenekar 1983-as Kalandra fel! című albuma volt. Senki nem gondolta volna, hogy egyszer csak megjelenik a deres magyar pusztában egy hip-hop kobzos, a rap Balassi Bálintja, egy cifra szűrös főállású provokatőr, aki annyira radikális, hogy saját, balliberális táborát is [...]
2004. 10. 07. 08:00
LILLY KAROSSZÉK, 1870. Öntöttvas műremek (Gyártó: Coalbrookdale). Christopher Dresser az első hivatásos ipari formatervezők egyike, a XIX. század második felének jelentős designteoretikusa, aki elsők között népszerűsítette a japán iparművészetnek az anyagok esztétikai minőségére alapozó, dísztelen egyszerűségét, formai minimalizmusát. William Morris kortársa (mindketten 1834-ben születtek), de míg Morris idegenkedett a gépesítéstől, s határozottan elutasította a tömegtermelést, [...]
2004. 10. 07. 08:00
SZABÁLYOS CIKLUSOK. A vegyipari társaságok profitabilitását, a termelésen elérhető fedezetet többé-kevésbé szabályos ciklusokkal lehet leírni, amelyeket elsősorban a műanyagipari alapanyagok iránti kereslet, az alapanyagárak, illetve a belépő új kapacitások határoznak meg. KERESLETI OLDAL. A vegyipar termékei iránti kereslet általában a világgazdaság növekedését meghaladó ütemben bővül, ez alapjában véve nem indokolja a szektor ciklikusságát. E bővülés [...]
2004. 10. 07. 08:00
– az előrejelzések szerint az idén a globális GDP 5 százalékos bővülése évtizedek óta a legmagasabb ütemű. Kínában 10, az Egyesült Államokban 4 százalék körülire becsülik a GDP emelkedését, és Japán is lendületbe jött. Az úgynevezett feltörekvő piacokon negyedszázada nem volt olyan robosztus növekedés, mint ezekben a hónapokban. Csak az Európai Unió csendes, a 25-ök, [...]
2004. 10. 07. 08:00
Üdítő színfolt a versenyzést, küzdelmeket és sokszor vérfürdőt is középpontba állító számítógépes játékok körében egy olyan szoftver, amely – a szó jó értelmében – hétköznapi: nem kell mást tenni, mint emberek életét irányítani. A műfaj megteremtője a 2000-ben megjelent The Sims volt, amely minden idők legsikeresebb számítógépes játékának bizonyult: az alapjátékból és a hozzá később [...]
2004. 10. 07. 08:00
Fönntarthatóság – ez a fogalom az 1980-as évek végén jelent meg a gazdasági növekedés folyamatait elemző irodalomban. Az ökológiából kölcsönzött fogalom az idő dimenzióját hozta vissza az elemzésekbe. A fönntarthatóság szempontját a mai gazdasági elemzésekben főképp a gazdasági növekedés és az államháztartási, valamint a fizetési mérleg összefüggésében szokás fölvetni. A gazdaságfejlődés e három alapvető, politikailag [...]
2004. 10. 07. 08:00
Világújdonságot fejlesztettek ki az Electrolux jászberényi mérnökei: megalkották az első jégképződés nélküli (frost free) fagyasztóládát. A legkülönbözőbb élelmiszerek hosszú távú tartósítását lehetővé tévő technológiát hűtőkészülékeknél és fagyasztószekrényeknél már eddig is alkalmazták, de ládánál még nem. Az elsősorban a levegő páratartalmából származó jég képződését azért célszerű elkerülni, mert nem esztétikus, zavarja a tárolást, ráadásul az állandóan [...]
2004. 10. 07. 08:00
A leendő Európai Bizottság, a Barroso-csapat több „játékosának" szűk két hónap leforgása alatt szinte teljesen át kellett képeznie magát ahhoz, hogy november elsején megnyílhasson előtte az uniós karrier.
2004. 10. 07. 08:00
Bár a Hubble űrteleszkóp sorsa még mindig kétséges, azért továbbra is kifogástalanul végzi dolgát. Legutóbb a Macskaszem-ködnek is nevezett kettős-csillag-rendszerről készített lélegzetállító felvételeket: a képeken számos koncentrikus gáz- és porkör, valamint hagymaszerű réteges szerkezet figyelhető meg – távolból nézve feltehetően így néz majd ki élete vége felé saját Naprendszerünk is. A hivatalos nevén egyébként NGC [...]
2004. 10. 07. 08:00
A választásokhoz közeledve az Egyesült Államok tőzsdei eseményein és a dollár árfolyamán jól lemérhető, hogy éppen a demokrata vagy a republikánus elnökjelölt győzelmi esélyei jobbak-e a piac szerint.
2004. 10. 07. 08:00
Görgey Gábor Tükörjáték című történelmi komédiája három korban játszódik. Egy mai meggyőződéses kapitalista, egykori meggyőződéses párttitkár, mulatságos jelenetek közepette színházba készül a feleségével. Majd a színházban egy házaspárt látnak a színpadon 1914-ből, saját hasonmásaikat, az agg Ferenc Jóska rajongóit, akik szintén színházba készülődnek. Ahol egy márki és márkiné a Comédie Francaise-be indul, 1789. július 14-én, [...]
2004. 10. 07. 08:00
kiírására tett ellenzéki kezdeményezés a médiakormányzás és árnyékkormányzás mélypontja. Rosszabb, mint a közjogi kezdeményezések, illetve a nemzeti petíció – e két, tulajdonképpen következmények nélküli mozgalmi akciózás – volt. Minden olyan kísérlet ugyanis, amely teljesen felesleges kérdésekben próbálná az urnák elé rángatni a választópolgárt (lásd még: a kórház-privatizáció leállítása), egyszerűen a demokrácia lejáratása. Valamelyest érthető, amikor [...]
2004. 10. 07. 08:00
Magyarország másfél évtizeddel a rendszerváltás után ismét meghatározó időszak elé néz. Az immár uniós tagállam üzleti életének szereplői a korábbinál is jobban igénylik a gazdasági szféra függetlenségének erősítését, azon területek egyértelmű meghatározását, amelyekre a politika nem gyakorolhat közvetlen befolyást. Fontos célunk, hogy az üzleti szféra, a tudományos élet és az államigazgatás képviselői számára fórumot biztosítsunk az érdemi
2004. 10. 07. 08:00
Olvasói sztorik