FN

Bár a rövid távú kamatok emelkednek, a hosszú lejáratú amerikai állampapírok hozama csökken, ráadásul még így is veszik őket. Mindezt a Fed sem érti.
2005. 06. 23. 08:00
Generálkivitelezőként és belsőépítészként Varga Sándor és Manhertz Ferenc többmilliárdos magánvállalkozásaikkal vannak jelen a hazai építőiparban.
2005. 06. 23. 08:00
A speciális talp. Vigyáz a gyerekre. Most először fordulhat elő az Egyesült Államok történelmében, hogy a mai gyerekek várható élettartama alacsonyabb lesz a szüleikénél. Ennek oka az amerikai National Institute of Health (NIH) szerint elsősorban a keringési betegségek kialakulását okozó, napjainkban már fiatal-, sőt gyermekkorban is gyakorinak számító túlsúly. Hasonló trendek figyelhetők meg Európában is: [...]
2005. 06. 23. 08:00
Az elmúlt két évben 2,8 milliárd forintról 750 millióra csökkentek a hazai fesztiváloknak jutó állami támogatások, ami csődök, bukások sorozatát vetíti előre.
2005. 06. 23. 08:00
Halálakor, 1983-ban Raymond Aron a párizsi Express című hetilapban ezt írta róla: „A legnagyobbak közé tartozott.” „Egy közép-európai értelmiség sorsa a totalitárius rendszerek korában” – jellemezte a pályát önéletrajzában Koestler. (A nevet szülővárosában, Budapesten, majd egyetemistaként Bécsben még ö-vel írta.) Előbb németül, majd 1940-től, a Sötétség délben című regénnyel kezdődően angolul írt műveivel lett világhírű. [...]
2005. 06. 23. 08:00
Az ipari eljárásokban eddig használt felületaktív anyagok – például mosóporok – hátránya, hogy miután feladatukat elvégezték, környezetbarát lebontásuk energiaigényes, így költséges. Pedig a tisztítás következtében keletkező emulziók gyors és hatékony, akár biológiai úton történő lebontására óriási az igény mind a szennyvíztisztítás, mind a gyógyszergyártás során. A Sandia National Laboratories kutatóinak új felületaktív anyagai azonban hőre [...]
2005. 06. 23. 08:00
Miközben az Egyesült Államok inkább a kereskedelmi háborút választja a világhódító úton lévő kínai iparral szemben, az Európai Unió tárgyalóasztalhoz ült és megállapodott Pekinggel a textilipari export növekedésének fékezéséről. Kérdés, mi lesz azzal a számtalan egyéb ágazattal, például a cipőiparral, ahol az olcsó ázsiai konkurencia úgyszintén ellehetetlenítheti a nyugati termelést.
2005. 06. 23. 08:00
Második éve csökken a magyar tejtermelés. Sőt, a Tej Terméktanács elnökének nyilatkozata szerint a következő években akár a 40 százalékot is elérheti a tejtermékimport részaránya. Ez nem egyedülálló az élelmiszer-gazdaságban: a húságazat majd’ mindegyike – sertés, baromfi – gondokkal küzd, csökken a kibocsátása. Valami nincs rendben az élelmiszer-gazdaságban, amely pedig potenciálját és várakozásainkat tekintve is [...]
2005. 06. 23. 08:00
A gyors növekedés és a visszaeső kereslet pénzhiányt okoz több kereskedelmi cégnél. A koncentrációt gyorsító versenynek már CBA-s áldozata is van.
2005. 06. 23. 08:00
Idegsejtek egy szilíciumcsipen. Értékes adatok. Bonyolult feladat a magasabb rendű állatok idegsejtjeinek működését tanulmányozni: a kutatóknak mikroelektródákkal kell átszúrniuk a parányokat ahhoz, hogy elektromos tevékenységükről információt szerezhessenek, de legalábbis rendkívül vékony vezetékeket muszáj a felszínükhöz érinteniük. Ezek a beavatkozások pedig sokszor a sejtet is károsítják, ráadásul a mérések eredményei sem mindig pontosak. A München melletti [...]
2005. 06. 23. 08:00
Több mint ezer munkanélküli állhat hamarosan munkába, a munkaügyi tárca ugyanis nemrég úgy döntött, másfél milliárd forinttal támogatja a munkahelyteremtő beruházásokat. Az összegből 68 pályázó kaphat – írja a Népszava.
2005. 06. 23. 07:15
Magyarország a rendszerváltás éveihez képest már nem magától értetődő elsőszámú beruházási cél a nyugatiak számára Keleten, de Kóka János magyar gazdasági miniszter mégis derűlátó – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).“A külföldi közvetlen beruházások az idén 10-25 százalékkal múlják majd felül a 2004-es 3,4 milliárd eurót” – nyilatkozta a lapnak a miniszter, aki a tudósító [...]
2005. 06. 23. 00:00
A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. megjelentette az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére vonatkozó előzetes közbeszerzési felhívását, amelyet hamarosan a részletes kiírás követ majd. A tájékoztató szerint a beruházás becsült költsége – áfa nélkül – 72 milliárd forint. Minderre azt követően nyílik lehetőség, hogy a kormány a közelmúltban módosította a sztrádatörvényt, és felgyorsította azon beruházásokat, [...]
2005. 06. 23. 00:00
A 2005. március-májusi időszakban a munkanélküliségi ráta 7,2 százalék volt, szemben a 2004 március-májusi 5,8 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.Az idén március és május között a foglalkoztatottak száma 3 millió 886 ezer fő, a munkanélkülieké 303 ezer volt. Az idén február-áprilisban a munkanélküliségi ráta szintén 7,2 százalék, a foglalkoztatottak száma 3 [...]
2005. 06. 23. 00:00
Olvasói sztorik