A forint kedden stabilan erős maradt a bankközi devizapiacon, az eurót 249,50/60 forintos árfolyamon jegyezték, gyakorlatilag azonos szinten a 249,40/60 forintos hétfői árfolyammal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,24 pontos emelkedéssel, 17 966,11 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,53 százalékos erősödés.
Tesco áruház nyitja meg kapuit a vásárlók előtt, ezúttal Kisvárdán. A háromezer négyzetméteres áruház mellett benzinkutat is avatnak. A kis méretű Tesco-ban közel 150, többségében helyi lakos talált munkára.
A Citigroup hivatalosan is elismerte, hogy elveszítette mintegy négymillió lakossági ügyfelének személyes adatait tároló adathordozóit - közölte az amerikai The Register internetes lap.
Az Európai Unió nyolc új tagállamának növekedése 2005-ben 0,5 százalékkal lassulhat, de az átlagosan 4,9 százalékos növekedés még így is 2,5-szerese lesz az EU-15 növekedésének - jósólja a International Ceneter for Economic Growth (IECG)Európai Központja.
A nyugdíjpénztári tagok legkésőbb minden év június 30-áig kapják meg pénztáruktól az egyéni számlájuk előző évi alakulásáról szóló értesítőt. Az ebben szereplő hozamok értelmezését segíti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyletének (PSZÁF) kedden közzétett tájékoztatója.
A Széchenyi-kártyára felvett hiteleiket beruházási hitellel egészíthetik ki a vállalkozók, amelyeket a Magyar Fejlesztési Bank refinanszírozása mellett a kamara közreműködésével helyezhetnek ki.
Gerd Andres, a német gazdasági és közlekedési minisztérium államtitkára kedden elismerte, hogy mégiscsak vannak magyarok őrizetben egy áprilisi razzia következményeként.
A közbeszerzési döntőbizottság (KDB) nem tiltotta meg a szerződéskötést, így a MÁV folytatja a tárgyalást a Stadler céggel a motorvonatok szállításáról, de szerződést a KDB döntéséig nem köt – közölte a MÁV kedden.
A román kormány azt tervezi, hogy idén november 20-án dönt arról, hogy kinek adja el az ország legnagyobb bankját, a Banca Comerciala Romanát (BCR) – közölte kedden a privatizációs ügynökség (AVAS).
Magyarországi autóimportőr vegyesvállalat létrehozására készül a német DaimlerChrysler AG és az osztrák MB-Automobilvertriebs-gesellschaft - írja a Világgazdaság.
Valószínűleg Lenti mellett építi fel Közép-Európa legnagyobb gumifeldolgozó üzemét a Strabag-csoport – erősítette meg a Napi Gazdaság információit Nógrádi László polgármester.
Az Európai Unió hétfő óta tanácskozó pénzügyminiszterei erőfeszítéseket tesznek az euró iránti bizalom megerősítésére, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik az EKB-re, hogy csökkentsen kamatot.
Már igényelhető a filmgyártáshoz és -terjesztéshez kapcsolódó, kedvezményes kamatozású, állami beruházási hitel a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt.-nél, s várhatóan június végétől a kereskedelmi bankoknál is.
Kedden a nyersolaj szabadpiacán folytatódott a tegnapi ármérséklődés, amit technikai jellegű eladások váltottak ki. A kereskedők arra számítanak, hogy az árak emelkedni fognak a fűtőolaj iránti kereslet emelkedése, illetve a készlethiány következtében.
Érezhetően nőhet a következő egy-két évben a bankfiókok száma Magyarországon. A hitelintézetek által közzétett tervek szerint 2007 végéig közel háromszáz új egységet nyitnak a nagyobb szereplők, jelenlegi hálózatukat nagyjából 20 százalékkal növelve.
Az uniós áfabevallások kiemelt vizsgálata miatt az idén kevésbé ellenőrizték az egyszerűsített vállalkozási adó alanyait, ám a második félévben fokozottabb kontrollra számíthatnak – mondta a Világgazdaságnak Juhász István, az adóhatóság elnökhelyettese.
A hazai pezsgőpiacot uraló Törley novembertől nem váltja vissza a pezsgősüvegeket, így tovább csökken az újrahasznosítható palackok száma – adta hírül a Népszabadság.
Az idén márciusban több mint 23 ezerrel kevesebb üres állást hirdettek meg a cégek országszerte, mint egy évvel korábban. A Foglalkoztatási Hivatal (FH) adatai alapján aggasztó a bejelentett álláshelyek fogyatkozása, hiszen ez 23 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.
Ismételten megóvja a MÁV Rt. motorvonat-tenderének eredményét a százmilliárd forintos nagyságrendű közbeszerzési eljárásban vesztes pályázó a Népszava értesülései szerint.
Nyolc jogszabály, több tucat rendelkezése módosul abban az adómódosító salátatörvényben, amelyet most nyújtott be a pénzügyi tárca. Egyelőre nincs szó radikális adóreformról.
Dolgozónként 60 ezer forintos munkabért és annak járulékait fizeti ki a munkaügyi tárca fél éven keresztül azoknak a munkáltatóknak, akik sikeresen vesznek részt a most kiírt távmunka pályázaton. Egy-egy távmunkahely létesítéséhez 488 ezer 400 forintos támogatás és dolgozónként 50 ezer forint nyerhető el. Egy-egy távmunkahely létesítéséhez 488 ezer 400 forintos támogatás nyerhető el. További 50 [...]
Szigorúbb ellenőrzésnek veti alá az adóhatóság az egyszerűsített vállalkozási adót fizetőket. Az evát választókkal az adóhatóságnak eddig jók a tapasztalatai. Az adószakértők szerint a rendszer egyetlen gyenge pontja, hogy az eva hatálya alá tartozó cégek más cégben el tudják számolni költségeiket és áfát igényelhetnek vissza. A szakértők szerint ugyanakkor “nem szimpatikus” az adókulcs 21 százalékra [...]