A FigyelőNet értesülései szerint még korántsem dőlt el melyik országot választja a Hankook délkoreai gumiabroncsgyártó 500 millió eurós mamutberuházása helyszínéül, mivel mind Csehország, mind pedig Szlovákia tovább licitál, és emeli az állami kedvezmények értékét. Lapunk úgy tudja, Kóka János gazdasági miniszter nem megy bele az árversenybe, tartja magát korábbi ajánlatához.
Az Európai Bizottság a nyugdíjak hordozhatóságát biztosító jogszabály megalkotására tett javaslatot csütörtökön. A javaslat célja, hogy kiküszöbölje azok nyugdíjveszteségét, akik munkahelyet vagy országot változtatnak, és elhárítsa az akadályokat az ilyen jellegű mozgások útjából.
Az Európai Bizottság nem fontolgatja az uniós felzárkóztatási támogatások esetleges csökkentését - derült ki Joaquín Almunia, a pénzügyek európai biztosának csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján, a magyar hiány helyzetének újraértékelését követően.
Csütörtökön 490,18 pontos emelkedéssel, 20.193,84 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A szerdai záráshoz képest ez 2,49 százalékos erősödés.
Elsősorban a városi terepjárók iránti kereslet csökkenése miatt 284 millió dolláros veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Ford. Az autógyár vezetője gyárbezárásokat és átszervezéseket ígér.
A 2006-os év első kilenc hónapjában 5,9 százalékkal nőtt az orosz gazdaság a tavalyi év azonos időszakához képest. Alexej Kudrin orosz pénzügyminiszter szerint lehetséges, hogy a GDP idei növekedése nem áll meg ezen a szinten.
A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) elmúlt másfél évtizedben létrehozott képzőművészeti gyűjteményéből csütörtökön nyílt kiállítás a KOGART Házban. A kiállított 120 festmény és szobor jelentős része a XIX-XX. századi magyar képzőművészet kiemelkedő darabja.
A kormány tegnap elfogadta a felvételi eljárásról szóló kormányrendelet módosítását. A legfontosabb változások a jelentkezés módját, a többletpontok számítását, az elérendő minimális pontszámot és a nyelvvizsgákért adható pontok mennyiségét érintik.
Macropolis-nak nevezték el azt az ötmilliárd forintos ingatlan beruházást Miskolcon, amelynek alapkövét csütörtökön helyezték el, avatását pedig a jövő év decemberében tervezik.
A Siemens német elektronikai világcég 7 milliárd euróért megvenné Legrand francia elektronikai csoportot a Financial Times Deutschland című lap értesülései szerint. A német cég nem erősítette meg a hírt.
A Lukoil, Oroszország vezető olajipari vállalata csütörtökön bejelentette, hogy öt év alatt 500-700 millió dollárt áldozna a Nelson Resources nevű olajipari cégre, amely Kazahsztánban jelentős olajtermelési lehetőségekkel bír, s amelyet különben is fel akar vásárolni.
Bár a tőzsdék teljesítményét a befektetők egyszerű pénzügyi emberként jobbára aszerint ítélik meg, hogy ők személy szerint csináltak-e az ott forgó papírokkal pénzt, egy tőzsde sikerességének fokmérője mégsem lehet csak ez. Sokkal inkább számít az, hogyan alakul a forgalom, mennyi papír forog a parketten, és szélesedik-e a tőzsdei befektetői kör. Ebből a szempontból pedig egyáltalán [...]
Az Európai Bizottság egy hónappal meghosszabbította a német E.On Ruhrgas AG és a Mol Rt. tervezett gázügyletének felülvizsgálatát, hogy áttanulmányozza az érintett cégek által vállalt kötelezettségeket.
A dorogi kistérségi társulás csütörtöki ülésén elutasította a Holcim Rt. Nyergesújfalura tervezett cementgyárának előzetes környezeti hatástanulmányát. A nyergesújfalui ipari park ugyan nem ehhez a kistérséghez tartozik, de a Holcim hajlandó lenne megvizsgálni e kistérség lakóinak aggályait is - mondta az FN-nek a cég kommunikációs igazgatója.
A Budapesti Értéktőzsde, a BUX fél tizenkettőkor 20 155,87 ponton állt, ami a szerdai záró értékhez képest 452,21 pontos, 2,30 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál pedig 200,02 ponttal magasabb.
Magyarországon ugyan lassan terjed az internet, de jelentősen változik a felhasználói kör összetétele – állapítja meg a Magyar Online Monitor, a GfK Hungária és a Szonda Ipsos negyedévente megjelenő közös, legfrissebb jelentése.
Az október elejéig tartó közel másfél hónapban folytatódott az amerikai gazdaság erősödése, de a magasabb energiaköltségek miatt nőttek az árak - közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed.