A 62 500 forintos minimálbér eredményeként januártól 330 forinttal, 3750 forintra emelkedik a diákhitelt visszafizetők minimális havi fizetési kötelezettsége – írja a Napi Gazdaság.
Kelet-Közép-Európa legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóparkját akarja felépíteni két éven belül a Keleti pályaudvarral szemben a Plaza Centers. Az egykori ügetőpálya 12 hektáros területét a francia Bouygues-tól vette meg a társaság, amely már 16 bevásárlóközpontot épített Magyarországon.
A Budapest Airport mindhárom vevőjelöltje honi bejegyzésű társaságot alapított – írja keddi számában a Népszabadság. Az adott pályázó sikere esetén papíron ezekre szállhatnak át a Budapest Airport részvényei és jogai.
Tovább csúszik a MÁV egyik presztízsberuházása: az eredeti tervekhez képest tízhónapos késéssel állhatnak csak forgalomba az új motorvonatok első példányai Budapest elővárosi vonalain – írja a Népszava.
Várhatóan kiszáll a miskolci Borsi Hús (BH) Rt.-ből és a gyöngyösi Falcotrade Rt.-ből a Carnex csoport, és ezzel jelentős pozíciókat veszít a hazai húspiacon – írja a Világgazdaság.
Újabb fejlesztési területeket von be és ennek arányában növeli Budapesten működő kutatás-fejlesztési központjának létszámát a Nokia – jelentette ki Mika Vehvilainen, a finn távközlési óriás hálózati üzletágának alelnöke.
Egyre csak csökken a jelenleg még valamivel több mint 33 ezres orvosi kar. Nem is csoda, hiszen az alulfizetett szakma képviselői jövőre sem számíthatnak jelentős béremelésre.
Egy pontban elmarasztalta a Budapesti Közlekedési Részvénytársaságot (BKV) a közbeszerzési döntőbizottság, de a 4-es metró járműbeszerzésére kiírt tender folytatódhat, nem kell újraértékelni a beadott pályázatokat – tudta meg a Világgazdaság.
LCD-tévé-gyártással kívánja bővíteni hardverportfólióját, egyben erősíti szolgáltatói és tanácsadói üzletágát az Albacomp Rt. – nyilatkozta a Világgazdaságnak Laufer Tamás vezérigazgató.
Öt év után szerződést kötött az MTV és a UPC, így hétfőtől a cég műholdas csomagjában is fogható a nemzeti főadó is. Egyesek ezzel nehéz helyzetbe hozzák a céget.
A történelmi egyházak azt kérik, hogy a jövő évi költségvetési javaslat módosításával állítsák helyre intézményeik egyenlő finanszírozását, különben Alkotmánybírósághoz fordulnak. A vallási szervezeteknek természetesen nem az állami bevétel a legfőbb forrásuk.
A tíz új tagország a korábbinál jóval kevesebbet, összesen 130 milliárd euró strukturális juttatást kapna a következő költségvetésből. Az uniós politikusok szerint a büdzsé így nem tartható, végleges döntés tíz nap múlva várható.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 299,07 pontos csökkenéssel, 21 371,31 ponton zárt hétfőn, ami 1,38 százalékos gyengülés a pénteki záráshoz képest.
Idén december 31-i fordulónappal 2006. március 31-ig kell elvégezni a pénztárgépek adómemóriájának teljes kiíratását, egyidejűleg a pénztárgépek 2006. január 1-jétől érvényes új általánosforgalmiadó-mértékekre történő átállításával – közölte az APEH.
Második hónapja stagnál, illetve csökken némileg a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai által kezelt befektetési alapok összvagyona. Novemberben a vagyon 0,03 százalékkal csökkent, a hónap végén 1873 milliárd forintot tett ki.
A hivatalos közlemény szerint két héten belül, információink szerint már e hét csütörtökén tőzsdére lép az Állami Nyomda Rt. A részvényeket 6400 forintos maximumáron értékesítik.
A jegybanki kamatpolitikával nincsen semmi baj, az alapkamat mértéke a helyén van, ám a verbális kommunikációval kapcsolatban vannak fenntartásai a Magyar Bankszövetségnek - mondta el Erdei Tamás, a szövetség mai sajtóbeszélgetésén.
A Katalin-napi hétvégéhez kapcsolódóan „virághétvége" akciót szervezett az adóhatóság az országban, amely során a 466 vizsgálat 45 százalékában tapasztaltak mulasztást. A bírság összege várhatóan meghaladja a 11 millió forintot – közölte az APEH.
Egy fokozattal, „A" minősítésre javította Litvánia eddigi hosszú lejáratú tartozásainak „A mínusz"-os minősítését a Standard and Poor's londoni hitelminősítő intézet.
A Mátrai Erőmű (ME) Rt. nem kíván lobbizni, vagy tiltakozni az elektromos áram hatósági ellenőrzése ellen, és nyitott az Európai Unió által kezdeményezett vizsgálatra is – tájékoztatott Valaska József, a társaság igazgatóságának elnöke.
A neten már két hete elindult a karácsonyi vásárlási őrület. Az egyik online piactér, a Depo.hu statisztikáiból kiderül, hogy egyre többen vásárolnak otthonról, elkerülve a nagy tömeget és a lökdösődést.
Jelentősen fellendítheti a nyugat-európai repülőgépgyártó konzorcium üzletmenetét, és növelheti az Airbus versenyelőnyét a Boeinggel szemben egy kínai repülőgép-megrendelés.