Üzleti tippek

Marbellán is fogható lesz az MTV

Öt év után szerződést kötött az MTV és a UPC, így hétfőtől a cég műholdas csomagjában is fogható a nemzeti főadó is. Egyesek ezzel nehéz helyzetbe hozzák a céget.

A műsortovábbbító cég Direct nevű csomagja már öt éve piacon van, de eddig nem volt benne a közszolgálati főadó. Joe Zuravle, a UPC vezérigazgatója szerint a mára 150 ezerre nőtt előfizetői kör igényelte az m1-et, ezért vették be a csomagba. A Direct szolgáltatás lényege, hogy digitális formában, műholdon keresztül továbbítják a műsort. (December elején indította Antenna Hungária is digitális műsorszolgáltatását, de ez csak Budapest azon részein fogható, ahonnan rá lehet látni a Széchenyi-hegyi nagyadóra.)

Rudi Zoltán, a közszolgálati televízió elnöke szerint az MTV minden lobbierejét arra fordítja, hogy minél hamarabb álljanak át a műsortovábbító cégek a digitális továbbításra, ez ugyanis olcsóbbá teszi a műsorkészítést is. Ez pedig a közszolgálati adóknak kedvez – tette hozzá.


Juhász Gyula, a cég üzletágvezetője lapunknak elmondta, hogy még az idén további csatornákkal bővítik a digitális programcsomagot, de nevekről még nem tett említést.

Lapunk úgy tudja, hogy – a műholdas terjesztésnek köszönhetően – a programcsomag gyakorlatilag Európa teljes területén fogható. Ezért sokan Magyarországon fizetnek elő a csomagra és a hozzávaló vevőegységre, de azt nem itthon, hanem Szlovákiában, Romániában, illetve más országokban használják. Lapunknak név nélkül nyilatkozó érintettek elmondták, hogy a spanyol és a horvát tengerparton sok magyar tulajdonú nyaralóban is van ilyen. Mivel a UPC-nek csak Magyarország területére van szolgáltatási jogosultsága (a magyar szerződések esetében), így megkerestük a céget, de egyelőre az illetékeseket még nem értük el ebben az ügyben. Annyi bizonyos, hogy a cég ezzel nehéz helyzetbe kerül, ugyanakkor – a technológia fejlettsége miatt – kevés lehetősége van tenni az ilyen felhasználók ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik