FN

Pengetést imitáló, a semmin gitárként játszó önfeledt mozdulatsor – a léggitározás sokak számára ismerős, sőt gyakorlása újabban olyan népszerű, hogy versenyeket is rendeznek a legmeggyőzőbb virtuózok számára. Finn kutatók fejlesztése nyomán a léggitár most már hangosan zenélhet: Virtual Air Guitar nevű felszerelésük a mozdulatokat érzékeli, így egy valódi hangszer hangján szólal meg. Imitált szóló. Megszólal. [...]
2005. 12. 15. 08:00
A Budapesti Értéktőzsde fő indexe, a BUX idén 44 százalékkal emelkedett, a BÉT forgalma pedig 56 százalékkal növekedve 4600 milliárd forintot ért el - mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke a "Tőzsdei Legek" szerda esti díjkiosztóján.
2005. 12. 15. 07:52
Már csak egyvalami hiányzik, hogy a kínai gazdaság valóban meg tudja szorítani a Nyugatot: a globális márkák létrehozásának képessége – áll a Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkében.
2005. 12. 15. 07:00
A karácsonyi beszerzési lázban nulla százalék kamattal, az önrész elengedésével vagy halasztott törlesztéssel kínálják a bankok az áruhitelt. A munkavállalók mellett vállalkozók is vásárolhatnak áruhitellel az áruházakban, de ők sem a cég kockázatára, csak a sajátjukra.
2005. 12. 15. 07:00
Mindenből van olcsó és még olcsóbb, a diszkontok és a magyar élelmiszerláncok árszínvonala csökkent, a hipermarketeké változatlan maradt, míg a szupermarketeké némileg emelkedett az utóbbi időben.
2005. 12. 15. 07:00
Legalább 7-8 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy fenntartható legyen a magyar erdők működőképesse - hangoztatta Wisnovszky Károly, az Állami Erdészeti Szolgálat megbízott főigazgatója. Eközben magánerdő-tulajdonosok kilenc megye 25 helyszínén jelentettek be demonstrációt.
2005. 12. 14. 18:49
A Porsche Hungaria (PH) az idén december végéig 43 760 új gépkocsit értékesített a tavalyi 42 949 darab után, ami 1,8 százalékos növekedés a kismértékben visszaeső magyar újautó-piacon.
2005. 12. 14. 18:17
Hónapok óta először lett a hét legnézettebb tévéműsora egy külföldi film. A Taxi 3 egy pillanat alatt letaszította Győzikét a trónról.
2005. 12. 14. 17:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 168,32 pontos süllyedéssel 20 809,88 ponton zárt szerdán, ami a keddi záró értékhez képest ez 0,80 százalékos gyengülés.
2005. 12. 14. 17:00
Nem közeledtek egymáshoz az álláspontok a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) hongkongi konferenciáján a Magyarország számára is legfontosabb mezőgazdasági, az ipari kérdések és a szolgáltatások területén – mondta Major István, a Magyar Köztársaság nemzetközi kereskedelmi képviselője az MTI-nek.
2005. 12. 14. 16:44
Sikeresen indult az ELLA Bank első fedezett kötvénye: a minimum 1 milliárd, maximum 1,5 milliárd forint össznévértékben felajánlott hároméves kötvénypakettre a november 29-i aukción 1,1 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, amelyet a kibocsátó mind elfogadott.
2005. 12. 14. 15:27
A pénzügyi intézmények termékeinek kockázatait, a megfelelő tájékoztatást, a fogyasztóvédelmi intézkedéseket, valamint a lízing- és ingatlanfinanszírozás kockázatait vizsgálja kiemelt helyen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a jövő évi ellenőrzései során – tette közzé a PSZÁF szerdán.
2005. 12. 14. 14:52
November végére teljesítette ez évi árbevételi tervét a Szerencsejáték Zrt., így nagy valószínűséggel a tervezettnél mintegy 10 milliárddal több, 129-130 milliárd forint árbevételt ér el 2005-ben – mondta Székely Gábor, a társaság vezérigazgatója.
2005. 12. 14. 14:11
A Waberer's Csoport 2005-ben 62 milliárd forintos árbevétellel számol, a csoport adózás előtti nyeresége 1 milliárd forint körül alakul, idei beruházásainak értéke pedig meghaladja a 10 milliárd forintot – közölte Waberer György a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója.
2005. 12. 14. 13:55
Tizenöttel nőtt az ipari parkok száma Magyarországon a gazdasági miniszter legfrissebb döntése alapján, így az országban működő ipari parkok száma eléri a 179-et.
2005. 12. 14. 13:49
Olvasói sztorik