FN

Az Országgyűlés hétfői ülésnapján, 42. napirendi pontként a képviselők egyetlen gombnyomással döntenek a jövő évi költségvetésről. Sok minden nem változott az elmúlt évekhez képest: a tárcák a tervek szerint magukon spórolnak, az önkormányzatok a módosító javaslatokkal kissé jobban jártak, a hiánycél teljesítésében pedig a többség kételkedik.
2005. 12. 19. 08:19
Megállapodás született vasárnap az utolsó pillanatban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) hongkongi tanácskozásán a mezőgazdasági exporttámogatások 2013-ig történő megszüntetéséről.
2005. 12. 19. 08:07
Az első néhány hét kritikus abból a szempontból, hogy egy új vezető sikeres lesz-e. A kívülről hozott új vezetők számára az első 3-6 hónap kritikus időszak. Óriási elvárások vannak velük szemben, ugyanakkor nagyon keveset tudnak a vállalatról, annak belső viszonyairól. További részletek >>
2005. 12. 19. 08:00
A Keleti Pályaudvarról kiinduló repülőtéri vasút tervét javasolja további szakmai egyeztetésre a MÁV Zrt. erre kijelölt munkabizottsága. A döntés még nem végleges, és a MÁV rövidesen egyeztet róla a ferihegyi repülőtér új tulajdonosával is.
2005. 12. 19. 07:52
A céges karácsonyi ajándékok tervezési procedúrája rendszerint későn indul. A legtöbb vállalatnál külön projektként kezelt ügylet a szomorú kompromisszumok melegágya.
2005. 12. 19. 07:45
Az evás vállalkozásoknál az állami adóhatóság ellenőrzései során átlagban csaknem 216 ezer forint adókülönbözetet állapított meg. Az evásokat egyébként 2005-ben kiemelt figyelemmel vizsgálta az APEH, s ez várhatóan jövőre is így lesz – tudta meg a Világgazdaság.
2005. 12. 19. 07:39
A közelgő ünnepek kapcsán mindannyiunk számára jól jöhet egy kis segítség üdvözleteink küldésében. Új színfolt az internetes szolgáltatások között az SMSlap.hu ( www.smslap.hu ), ahol bárki korlátozás nélkül, egyetlen gombnyomássa
2005. 12. 19. 00:00
Még ebben a pályázati fordulóban válasszon elnököt a Magyar Rádió élére a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma – kezdeményezi egyikük közlése szerint a testület több civil tagja hétfői tanácskozásukon.
2005. 12. 18. 19:25
A vadászat ma már nem olyan státusszimbólum politikusi körökben, mint a szocializmus idején volt. A cserkelő honatyák a népszerűségüket kockáztathatják.
2005. 12. 18. 16:00
Aláírták a szerződést a brit BAA International Ltd.-vel a Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdoni hányadának eladásáról.
2005. 12. 18. 14:46
Nem változtatja a 6,0 százalékos alapkamatot hétfői ülésén a Monetáris Tanács, vélik egyöntetűen az elemzők, akik a Reuters decemberi felmérésében azt prognosztizálták, hogy legkorábban tavasszal módosíthatja az alapkamatot a jegybank.
2005. 12. 18. 10:38
Szombaton sem született megállapodás a Budapest Airport (BA) menedzsmentje és a sztrájkbizottság között a jövő évi béremelésről; az egyeztetéseket vasárnap folytatják a felek.
2005. 12. 18. 09:09
Magyarország magára maradt az unióban azzal a törekvésével, hogy fékezzék a vasúti személyszállítás liberalizációját, jóllehet több tagország is ugyanezt szeretné.
2005. 12. 17. 16:00
Rendkívül elégedetten nyilatkozott az Európai Unió 2007-2013 közötti időszakra szóló keretköltségvetéséről született megállapodásról a lengyel kormányfő, aki úgy fogalmazott: „a győzelem olyan ízletes, mint a francia pezsgő".
2005. 12. 17. 10:57
A HírTV állítása szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) húszmillió forintot fizetett a Financial Timesnak azokért a hirdetésekért, amelyek a lap Magyarországgal foglalkozó mellékletében jelentek meg.
2005. 12. 16. 19:19
A pénteki emelkedésnek köszönhetően végül egész jó hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde. A hét nyertesei az OTP, a Magyar Telekom és az Egis voltak, a legtöbbet a Mol bukott.
2005. 12. 16. 18:32
Olvasói sztorik