Az első hozamadatok és az előzetes piaci várakozások alapján tavaly is két számjegyű hozammal gyarapították tagjaik megtakarítását a nyugdíjpénztárak. A hivatalos adatokról február végéig kell tájékoztatniuk a felügyeleket a nyugdíjpénztáraknak.
Londoni feltörekvő piaci elemzők a decemberi inflációs számok alapján egyetértettek abban, hogy a drágulási ütem meredek csökkenése várható, és többségi volt az a vélemény, hogy az MNB akár kamatot is csökkenthet az idén.
A magyar vállalatok külpiaci törekvéseinek előmozdítása terén megvalósítandó együttműködésről írt alá megállapodást Somogyi Ferenc külügyminiszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden a Külügyminisztériumban.
Moldova négy hónapra szóló megállapodást kötött földgáz vásárlásáról az orosz Gazprommal. A 110 dolláros kompromisszum az Ukrajnával kialkudott világpiaci ár alatt van, de az eddiginél 30 dollárral magasabb.
A Lenovo Magyarország Lukács Anitát és Barcsi Miklóst nevezte ki 2006. január 1-jétől a végfelhasználói, valamint a viszonteladói üzletág kereskedelmi igazgatójának posztjára.
Decemberben 11,36 százalékra növekedett a munkanélküliek aránya Szlovákiában az előző havi 10,86 százalékos szintről – jelentette be kedden a munkaügyi minisztérium. Összesen 293 ezer szlovák keresett állást.
Nagy-Britannia vezető áruházlánca, a Tesco egyelőre nem kíván új piacokra belépni – közölték a cégnél kedden a karácsonyi forgalmi adatok ismertetése kapcsán.
Az orosz Gazprom még mindig nem adta fel azt a reményt, hogy gázüzletrészt szerezhet Magyarországon – írta a Vedomosztyi című moszkvai lap keddi számában.
Decemberben nem volt infláció novemberhez képest. Az éves árszínvonal-emelkedés 3,3 százalék volt. Tavaly 3,6 százalékkal nőtt az árszínvonal 2004-hez képest.
Budapestet szeretné uniós központjának a kínai kereskedelmi minisztérium, és az Asia Center Kft.-vel tárgyal a meglevő és a jövőben épülő infrastruktúrának hasznosításáról.
Személyzeti tanácsadó cégek és egyéb vállalatok a mai napig használnak klinikai személyiségteszteket kiválasztásra. A személyiségről részletes képet alkotó mélylélektani tesztek alkalmazása számos problémát vet fel.
Eljárást indított az Európai Bizottság négy európai uniós tagország ellen, mert úgy látja, hogy egyes adószabályaik sértik az egységes uniós piac szabályait, illetve megkülönböztető jellegűek.
Amerikai közgazdászok szerint országuk nemzetgazdasága a tavalyi utolsó negyedévben éves szinten 2,7 százalékkal növekedett, azaz jócskán lelassult a megelőző 11 egymást követő negyedév 3 százalékot meghaladó éves szintű GDP-növekedése után.
A forint erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót hétfőn négy óra tájban 250,10/20 forinton jegyezték, 40 fillérrel gyengébben a pénteki 250,50/55 forintnál. A kereskedők alacsony forgalomról számoltak be, mivel az amerikai piacok zárva tartottak.
A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) február 15-éig első olvasatban a kormány elé terjeszti a 2007–2013. időszakra szóló II. Nemzeti Fejlesztési Tervet és az operatív programokat – közölte Baráth Etele.
Még csak egy bank vezette be a negyedik nyugdíjpillérhez tartozó szolgáltatását, de legalább további nyolc bank készül a számlavezetésre. Nagy versenyre nem lehet számítani, a bankok kezét jogszabály köti.
Várhatóan mintegy 600 milliárd forintot költhet Magyarország a közösségi közlekedés fejlesztésére a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében – mondta a gazdasági tárca helyettes államtitkára.
A közszféra munkáltatóinak hétfőn kell gondoskodniuk a 13. havi illetmények átutalásáról. A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint az államigazgatásban dolgozók még ezen a héten megkapják a juttatást.
Kívánatos lenne Magyarországon egy egységes 20 százalékos, egykulcsos adórendszer az összes adónemre, az áfára, az szja-ra és a társasági adóra is, ez esetben megszűnne a helyi iparűzési adó – mondta Kóka János.