FN

Közös jellemzője a hagyományos formában szervezetbe juttatott gyógyszereknek, hogy általában a gyomorból kiindulva hatnak, és egy adott időintervallumban gyorsan telítik hatóanyaggal a szervezetet, majd ki is ürülnek.
2006. 01. 19. 08:00
A közmegegyezéssel végrehajtott dán önkormányzati reform tanulságait Magyarországon is megszívlelhetné a politika - állítja a helyi önkormányzatok működésének hazai szakértője.
2006. 01. 19. 08:00
Minisztercserékkel adott új irányt gazdaságpolitikájának a ma még kisebbségben kormányzó lengyel kabinet, amely az erőviszonyok alakulása láttán talán máris a választások előrehozására játszik.
2006. 01. 19. 08:00
Lesz-e magyar üzleti világsiker a három­dimenziós televízióból? - ez a tétjea világ elitjébe beválasztott Holografika Kft. következő évekbeli működésének.
2006. 01. 19. 08:00
Egyre valószínűbb, hogy a nyugati hatalmak az ENSZ elé viszik az iráni atomprogram ügyét. Mint ismeretes, Teherán a minap ismét üzembe helyezte tavalyelőtt leállított urándúsító létesítményeit, s e lépés felerősítette a félelmeket, hogy az ország atomfegyver előállításán dolgozik.
2006. 01. 19. 08:00
Izzadj ki magadnak egy jó órát és még a szaunában is elismerően néznek rád! Hogy milyen egy jó óra? Időfüggő! Nagyapád még a Doxára esküdött, de ne feledd: van óra, amelyik olyan, mint a nő, az emléke gyönyörű, de már nem ugyanaz, mint negyven éve. Egy új Doxát ma már 30 ezerért bárki megkaparinthat.
2006. 01. 19. 08:00
A végzett közgazdászok száma egyre növekszik, ez azonban nem jár együtt a színvonal javulásával. Kevés a nemzetközi publikációkkal is jeleskedő közgazda, s nem mindig szakmai szempontok vezérlik a kiválasztást.
2006. 01. 19. 08:00
a Transelektro. Nem először. Az alkalmazottból tulajdonossá avanzsált Székely Péter több mint egy évtized alatt sem alakította át a kilencvenes évek elején vezetőtársaival E-hitelből megvásárolt szocialista nagyvállalatot. A hatékonysági problémák a forintárfolyam és a kelet-ázsiai gyártók erősödésével párosulva veszteségbe fordították a transzformátorokat, közlekedési eszközöket és energetikai berendezéseket – főként exportra – termelő cégcsoportot. Működésbe léptek [...]
2006. 01. 19. 08:00
Globális cégeket csak hasonló méretű könyv­vizsgálók tudnak kiszolgálni, a piaci folyamatok világszerte az egységes szabályozást is kikényszerítik - mutatott rá Paul J. Ostling, az Ernst & Young működési igazgatója.
2006. 01. 19. 08:00
Kezdetben volt az iparosodás. Régimódiként soká eltartott, úgy két évszázadig. Követte a fogyasztói társadalom. Ez gyorsabban lezajlott, a második világháború vége és a nyolcvanas évek között. Azóta a „fikció kapitalizmusában" élünk. Legalábbis a katalán szerző, a nagy madridi napilap, az El Pais vezető munkatársa, Vicente Verdú szerint.
2006. 01. 19. 08:00
Minden hobbifotóssal számtalanszor előfordult már, hogy lemaradt egy-egy szép pillanatról. Ennek ürügyén eltöpreng, mit is kezdjen a tavalyi nyaralás előtt vásárolt csilli-villi masinával, amelyről kiderült, hogy bár papíron sok mindent tud, feladatát mégis ímmel-ámmal látja el.
2006. 01. 19. 08:00
Kate Bush 12 évig a teáscsészék kiterjedt családja között relaxált, kereste a megvilágosodást, főállású anya lett, gyereket nevelt. Hiába voltak elsőrangú referenciái, melyeket a zenekritikusoktól kapott, semmi másra nem vágyott, mint a nyugalomra.Kate Bush, a Babooshka című dallal világhírűvé vált énekesnő olyan zongorista előadóknak volt a „bábuskája”, mint Tori Amos vagy Fiona Apple, de felsorolhatnánk [...]
2006. 01. 19. 08:00
Továbbra sem valósul meg a díjak csökkenését is ígérő fejlesztés a „kötelezőnél", az ügyfélvesztéstől félő biztosítók ugyanis ellenérdekeltek a központi kártörténet-nyilvántartás létrehozásában.
2006. 01. 19. 08:00
Noha a régió bankjaiért egyre elképesztőbb összegeket kínáló vevőjelöltek a román CEC esetében éppen behúzták a féket, a fogyatkozó célpontok és a csillagászati árak behatárolják az OTP terjeszkedési lehetőségeit is. A magyar nagybank hatékonyságjavító intézkedésekre kényszerülhet.
2006. 01. 19. 08:00
egy platformra került volna, ha a fiatal demokraták átvennék az általuk létrehívott gazdasági konzultáció ajánlását az egykulcsos adórendszer tekintetében. De nem. Orbán Viktor pártelnök a családi adózást részesíti előnyben, míg az egységesítés kizárná a gyermekek után járó kedvezmények kiterjesztését. Így az SZDSZ csak az MDF-fel ért egyet, s ha ezen múlna, akár nagykoalíció is formálódhatna [...]
2006. 01. 19. 08:00
A magyar erőművek elvesztettek egy jó évet, amikor szén-dioxid-kibocsátási kvótáikkal magas árakon kereskedhettek volna az európai piacon.
2006. 01. 19. 08:00
Az egykori nagyhírű Lipótvárosi Casinót ma Duna-palotának hívják. A Nádor utca és a Zrínyi utca sarkán díszelgő fantasztikus palotáról van szó. Így is írták ki 1890 elején a pályázatot: palotaszerű épület legyen. Az lett. Ma is ámuldozva járkálhatunk benne, a pompa a szellemesség, az anyagbőség tárháza. Rajongok ezért a XIX. század végi korszakért, a kiegyezés utáni hatalmas lendületért, mely az Európához felzárkózó Magyarország bölcsője (ezért l
2006. 01. 19. 08:00
A gondokkal küszködő agrárszektorban tudott sikeres, több százmillió forint forgalmú, nemrég üzleti díjjal is kitüntetett vállalkozást felépíteni Péter László és családja.
2006. 01. 19. 08:00
Réges-régi kubai élményeimbe feledkezve, fél nap alatt repültem Berlinből - Lisszabon érintésével - egyhetes barbadosi vakációmra. (Megfizetni nem igen tudtam volna az exkluzív üdülést: egy német utazási irodától nyertük a téli nyaralást.) Remekül éreztem magam távol a globalizációs stressztől és az öreg kontinenst fenyegető terrorhullámtól.
2006. 01. 19. 08:00
Olvasói sztorik