FN

Árfolyam-garanciás lakáshitelt kínál február 20-ától az OTP Bank az elkövetkező két éven belül bekövetkező esetleges forintgyengülések kedvezőtlen hatásainak kiküszöbölésére. Az Inter-Európa Bank szintén fontolgatja, hogy újból bevezeti a tavaly már kipróbált garanciás devizahitelét.
2006. 02. 20. 13:16
Közel 170 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Elektro Computerre és három bankra az „Elektro Pont" műszaki áruházláncban igénybe vehető, „ingyen hitel"-ként hirdetett konstrukciók kapcsán.
2006. 02. 20. 12:16
A nagy európai közszolgáltatók folytatódó konszolidációja a német E.ON vezérigazgatója szerint egy végső soron három fő szolgáltatóra szűkülő piacot hoz létre Európában.
2006. 02. 20. 11:39
Február 25-étől indul a népszerű tehetségkutató verseny harmadik szériája a TV2-n. Új díszletben forgatják a 11 héten át tartó Megasztárt, amelyet rövidesen egy hasonló, Megatánc nevű műsor követ.
2006. 02. 20. 11:30
Harmadik hetébe lépett a német közszolgálati dolgozók munkabeszűntetési akciója. Hétfőn a munkaadók és a szakszervezet csúcsvezetői tartanak újabb egyeztetéseket, de a hírügynökségi jelentések szerint nem tapasztalhatók kompromisszumra utaló jelek.
2006. 02. 20. 10:50
Az Airbus repülőgépipari társaság anyavállalata, az EADS hétfőn véglegesítette az indiai állami légitársasággal, az Indian Airlinesszal megállapodását. Eszerint az Airbus 43 repülőgépet ad el az indiai vállalatnak. Az üzlet értéke katalógusáron 2,5 milliárd dollár.
2006. 02. 20. 10:48
Hétfőn a forint néhány fillérrel gyengébben nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 251,70/80 forinton jegyezték, 20 fillérrel erősebben a 251,50/60 forintos pénteki árfolyamnál.
2006. 02. 20. 10:45
Tango.hu néven internetes keresőoldalt indított a Sanoma Budapest Zrt. Az induló site, amely a kiadó Új Média Divíziójának fejlesztése, olyan, a hazai piacon ismert szereplőkkel veszi fel a versenyt, mint a vizsla24, a Google vagy a Góliát.
2006. 02. 20. 09:59
Az amerkai Coca Cola kínai üzlete tavaly 22 százalékkal nőtt, miközben a vállalat a múlt évről világméretekben 6 százalékos bevételnövekedésről adott számot. Kínában a Coca Cola a gyümölcslevekkel ért el jelentős üzleti növekedést.
2006. 02. 20. 09:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,46 pontos csökkenéssel, 23 128,46 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,16 százalékos gyengülés. Az MTI által megkérdezett szakértők szerint folytatódhat az emelkedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, de a negatív korrekció sem kizárt, amennyiben elfogy a beáramló tőke.
2006. 02. 20. 09:17
Az építőipari termelés a 2003. és 2004. évi kismértékű (2, illetve 5,8 százalékos) növekedés után 2005-ben 16,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
2006. 02. 20. 09:14
A Magyarországon is terjeszkedő, vezető európai alternatív távközlési szolgáltató, a svéd Tele2-csoport pénteken 254 millió svéd koronás adózott eredményt jelentett a negyedik negyedévről, 79 százalékkal kevesebbet a 2004-es utolsó negyedévi 1,19 milliárdnál.
2006. 02. 20. 08:41
Nem szabad kitenni a kampánynak a hazai kisebbségek kulturális ügyeit – ezzel indokolta a kultusztárca, hogy csak a választások után hívná össze a Nemzetiségi Kulturális Tanácsot. A testület több mint egy éve nem ülésezett, s a nemzetiségek tavaly egy fillért sem kaptak kiadványaik támogatására.
2006. 02. 20. 08:15
A múlt pénteken mintegy 500 forinttal drágult az OTP, a 140 milliárd forintos felértékelődés lényegében megfelel a teljes tavalyi profitnak. A bankról kedvező elemzések láttak napvilágot, és felkerült a Splitska Banka-pályázat short listjére – írja a Napi Gazdaság.
2006. 02. 20. 08:02
Pénteken aláírták az Érd és Térségi Víziközmű Kft. (ÉTV) értékesítéséről szóló szerződést. A szolgáltató 26 százalékos tulajdonrészére kiírt pályázaton a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. és a Veolia Water Hungary Rt. konzorciuma nyerte – írja a Napi Gazdaság.
2006. 02. 20. 07:54
A gazdasági tárca támogatja, hogy a MÁV megvásárolja a Bombardier által mintegy tizenegymilliárd forintért felkínált tíz vonatot, a KfW bank pedig állami garancia nélkül ajánl az ügylethez halasztott hitelt. A közbeszerzési döntőbizottság engedélye azonban még nincs meg.
2006. 02. 20. 07:38
Olvasói sztorik