FN

Szlovákiában januárban átlagosan 1,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az EU-szabvány szerint számolva, és 4,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban hétfőn.
2006. 02. 27. 11:52
Az idei harmadik negyedévben várhatóan megkezdi működését az Allianz Bank Zrt, az Allianz Hungária Biztosító Rt. új, univerzális pénzintézete - mondta az MTI-nek Farkas Ádám, az Allianz Bank Zrt. leendő vezérigazgatója hétfőn.
2006. 02. 27. 11:47
Hétfőn reggel erősebben nyitott a forint a bankközi devizapiacon, az eurót 252,25/35 forinton jegyezték, csaknem 50 fillérrel gyengébben a pénteki 252,70/80 forintnál. A forint 16 bázisponttal 10,65 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
2006. 02. 27. 10:04
Márciustól sorra emelik tarifáikat a budapesti taxitársaságok. A Magyar Hírlap által megkérdezett cégek kettő és öt százalék között emelik a viteldíjat.
2006. 02. 27. 09:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,54 pontos emelkedéssel, 23 738,92 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,40 százalékos erősödés. A Raiffeisen Bank elemzője úgy véli, hogy az olaj árának alakulása és az orosz tőzsde mozgása lehet meghatározó hétfőn.
2006. 02. 27. 09:21
Vasárnapi londoni értesülés szerint az ausztrál Macquarie befektetési csoport csatlakozni készül a spanyol Ferrovial ipari és szolgáltató csoporthoz a Budapest Airportot (BA) üzemeltető brit BAA repülőtér-működtető cég ellenséges felvásárlásában.
2006. 02. 27. 09:07
Alaposan megzavarta a Transelektro megmentési tervét, hogy a Vegyépszer váratlanul megszerezte a holding irányítását. A gazdasági tárca rendkívüli megbeszélést hívott össze, és vizsgálatot helyezett kilátásba a társaságnál.
2006. 02. 27. 08:54
Az emberek többségének a képzeletében az egészséges termékek úgy élnek, hogy a hasznosság és a funkcionalitás érdekében kényszerűen feláldozzák a szépséget, a modern és izgalmas design pedig kifejezetten távol áll ettől a termékku
2006. 02. 27. 00:00
Cégünk nagy lehetőséget lát a Microsoft új Office 12 programcsomagjában, stratégiai jelentőségűnek tartjuk, hogy profik legyünk ezen a területen is- mondta el Sali Róbert az Atigris Informatika Rt. vezérigazgató-helyettese.
2006. 02. 27. 00:00
Az európai uniós átlagnál valamivel kisebb az adóterhelés Magyarországon, az új tagállamokkal összevetve viszont az egyik legmagasabbnak számít a 2004-es adatok alapján - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közelmúltban kiadott adatsorából.
2006. 02. 26. 10:07
Csak az érdekkijárás hivatásos formáját szabályozza a lobbitörvény, miközben a profik számára is számos kiskaput hagy nyitva.
2006. 02. 25. 08:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 229,32 pontos emelkedéssel, 23 644,38 ponton, idei csúcsán zárt pénteken, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,98 százalékos emelkedés.
2006. 02. 24. 17:45
Belgium egyelőre nem nyitja meg munkaerőpiacát az új EU-tagországokból, így Magyarországról érkező munkavállalók előtt - így határozott pénteken a szűk körű belga kormánykabinet, előrevetítve a néhány héten belül várható végleges döntést.
2006. 02. 24. 16:48
Már-már unalmas hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde, miután a héten csak kis lépésekben haladt tovább felfelé a piac. A befektetők továbbra is bizonytalanok az árfolyamok jövőbeli alakulását illetően.
2006. 02. 24. 16:40
Olvasói sztorik