A MÁV hitelből szerzi be a svájci Stadler által gyártott elővárosi motorvonatokat. A finanszírozásra kiírt tender egyszerűbb volt, mint a sok vihart kavar vonatbeszerzés.
A múlt évben mintegy 10 százalékkal növekedett Magyarországon a pénznyerő automatás játékokból származó tiszta bevétel – mondta Balatonfüredi Sándor, a Magyar Szerencsejáték Szövetség főtitkára az MTI-nek szerdán.
A Generali-Providencia Zrt. 2005-ben a korábbi éveknél magasabb pénzügyi eredményt ért el: a társaság 2005 év végi adózás előtti eredménye 9312 millió, adózás utáni eredménye pedig 7890 millió forint volt.
Egységes Építőipari Követelésnyilvántartó Rendszert indított útjára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), és az Opten Informatikai Kft. A rendszer induláskor több mint 15 ezer olyan céget tartalmaz, amellyel szemben lejárt követelések halmozódtak fel. A rendszertől az ágazat megtisztulását, és a körbetartozások visszaszorulását várják a kezdeményezők.
Éves szinten 40 százalékkal nő az otthoni internetpenetráció, de még mindig az uniós átlag mögött kullogunk – állapítja meg egy, a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) készített tanulmány. Ennek okaként sokszor a kevés számítógépet, a magas árakat, illetve a kevés magyar nyelvű tartalmat emlegetik. Az FN által megkérdezett szakemberek ezzel szemben a legfőbb korlátnak a motiváció hiányát látják.
Megszületett a megállapodás a Fotex Csoporthoz tartozó Domus és a Tesco között, amelynek értelmében, hat Domus-ingatlant bérel a szupermarketlánc – értesült a Portfolio.hu gazdasági portál.
Az Európai Bizottság figyelmeztette a tőzsdéket, hogy ha nem csökkentik a határon átnyúló részvénykereskedés költségeit, akkor Brüsszel kényszeríteni fogja őket.
Módosítani kell a sármelléki repülőtér légtérszerkezetét Európa legnagyobb diszkont légitársaságának érkezése miatt. Az átalakítás miatt a fapados társaság viszont rosszul járhat – írja a Népszabadság.
A francia Accor, a legnagyobb európai szállodalánc szerdán 364 millió eurós csoportszintű adózott eredményt jelentett a kisebbségi részesedésekkel együtt, 42,2 százalékkal többet a 2004-es 256 milliónál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22 793,26 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értéknél ez mindössze 0,62 ponttal alacsonyabb. A CIB Bank elemzője szerint további gyengülés valószínű szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az előző napi visszaesés után.
Az ipari termelés 2006 januárjában 13,7 százalékkal, míg munkanaphatástól megtisztítva 11 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján.
A Transelektro menedzsmentcégének tulajdonosainak hétfői vitája eredményeképpen Székely Péter végleg lemond irányító szerepéről a Transelektro-csoportnál – értesült a Népszabadság.
Százmillió forintos tartozást hagyott maga mögött az Arénát építő francia Bouygues konzorcium tulajdonában lévő, a sportcsarnokot korábban üzemeltető Aréna Üzemeltető (AÜ) Rt..
A szokásos, a tavalyi gazdálkodással és az igazgatósági, valamint felügyelőbizottsági tagokkal kapcsolatos napirendi pontokon túl rendhagyó kérdésekben is döntenek a Pannonplast-tulajdonosok a társaság április 8-ára összehívott éves rendes közgyűlésén – írja a Napi Gazdaság.
Legkésőbb április végéig döntés születik arról, hogy melyik baranyai településen építi fel cementgyárát a Strabag Hungária Rt. – erősítette meg a Napi Gazdaság információját Kővári József, a tárasság programigazgatója.
Májustól átalakulhat a fuvarozók, illetve a busztársaságok élete, mert az EU-ban az új járművekben kötelező lesz a digitális tachográf. Nálunk nem biztos, hogy határidőre meglesznek a szükséges kártyák, ami átmeneti gondokat okozhat – írja a Napi Gazdaság.
Táblázat 18–49 – az RTL Klub javáraNoha igen jól indította az idei évet a TV2, a nagy lendület – úgy tűnik – lecsengőben. A hirdetési szempontból meghatározó 18–49 éves korosztály február 13–26. közötti 15-ös toplistájára a csatornának mindössze négy műsora került fel: a mindig jól szereplő Irigy Hónaljmirigy-show, a táskanyitogatós Áll az alku, a jól [...]
Míg korábban a mérnökök szabad kezet kaptak a tervezésben, manapság már elengedhetetlen, hogy egy autó fejlesztési és formatervezési munkálatai során ne működjenek közre piackutatók és marketingesek is.
Ma már tényként fogadhatjuk el, hogy a film- és zeneipar változásai után alapvető fordulatra számíthatunk a printmédiában, illetve a könyvszakmában is. A forgalmazói birodalmak rapidmeccse után itt az újabb kihívó fél: az internet.