Szerdán 1 dollárt meghaladó mértékben gyengült a kőolaj ára Londonban és New Yorkban arra az adatra, hogy a múlt héten a vártnál jelentősebben bővült az amerikai olajtartalék, ami hétéves csúcsra emelkedett.
Miközben az átlagos táppénzkiadás 2500 forint naponként, egyes biztosítottak 30 ezer forintot vagy ennél is magasabb összegű napi táppénzt igényelnek. Ezért az OEP az idén is átfogó vizsgálatot indított. Az eddig ellenőrzöttek felénél találtak visszásságokat – írja a Napi Gazdaság.
Nem lehet tőle milliomos, de kérem, kedves Olvasó, csak a játék kedvéért, tippelje meg, hogy Magyarországon egy hónap alatt hány hüllőt lehet eladni? Nos?
Mostanában sok szó esik arról - ezen újság hasábjain is -, hogy jelentős hazai és uniós pénzösszegek felhasználásával akár 200-300 ezer új munkahelyet szándékoznak létrehozni Magyarországon.
Átmenetinek bizonyulhat a GDP tavalyi utolsó negyedéves megtorpanása; a választási kampány, valamint az erős európai konjunktúra újabb lökést adhat a gazdaságnak.
A Hamasz meghívásával Putyin megtörte a „vesztegzárat". Tárgyalópartnerré tette a palesztin választásokon győztes terrorszervezetet. A következmény: növekvő gyanakvás Moszkva szándékaival szemben.
Különösebb meglepetést nem okozó, mégis az utóbbi évekhez képest kissé eltérő döntésekkel ismerkedhetett meg a mozi iránt érdeklődő közvélemény az Amerikai Filmakadémia idei Oscar-díj kiosztó ünnepségén.
Az idén nem valószínű, hogy a parlamenti választások annyira megmozgatják a tőzsdei árfolyamokat, mint a két legutóbbi alkalommal; akárki nyer, a piac néhány hónap haladékot ad a reformokra.
A mostani választási hadjárat során akár a tízszeresét is elkölti egy-egy párt a törvény alapján felhasználható 386 millió forintnak. A kérdés az, mikortól számítjuk a kampányt és mit értünk költségeken. Ezt ugyanis nem teszi egyértelművé a jog.
Az állami pénzek ellenőrzését lehet finomítani, a gazdasági szféra kampánytámogatásra fordított forrásai viszont soha nem lesznek áttekinthetőek - állítja Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
Európa kormányai a nemzeti érzést az uniós érdekek elé helyezik, s előszeretettel mutatnak ajtót a határon túlról akvizíciós szándékkal érkező cégeknek.
Az iWiW és a hasonló közösségi oldalak adatbázisának marketing célú felhasználása újabb lökést adhat a lendületesen fejlődő hazai online reklámpiacnak.
Évi tízmillió ember hal majd meg az Egészségügyi Világszervezet előrejelzései szerint 2025 és 2050 között dohányzás következtében, és az is valószínű, hogy a dohányosok fele valamilyen, e káros szenvedély következtében kialakuló betegségbe pusztul majd bele.