Háromszor nagyobb vagyont fialtatnak a jómódúak a pénzintézetek private banking szolgáltatóinál, mint 2003-ban, és újabb robbanás előtt áll az üzletág.
Alkut ajánlott Magyarországnak a Tokaji márkanév használatának ügyében Olaszország. Gráf József közlése szerint több milliárd forintnak megfelelő eurót ajánlottak.
A forint a régió valutáival együtt gyengült pénteken a bankközi devizapiacon. Az eurót pénteken fél ötkor 259,30/50 forinton jegyezték, két forinttal gyengébben a csütörtök délutáni 257,15/20 forintnál.
A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság vezérigazgatója közölte, hogy új összetételű indexkosarakat vezetnek be április 3-ától. A BUX-kosárba bekerül az Émász, a BUMIX-be pedig az Állami Nyomda papírjai szerepelnek.
EU-pénzekkel kapcsolatos visszaélési kísérlet lepleződött le a minap - értesült a FigyelőNet. Egy nő körlevélben terjesztett áltanácsadással, érdemi munka nélkül csapolta volna meg a több milliárd forint összértékű pályázati keretet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 368,02 pontos csökkenéssel 21 985.86 ponton zárt pénteken, ami 1,65 százalékos gyengülés a csütörtöki záró értékhez képest.
Lettország szerint most már a lett gazdaságot veszélyezteti a fiatal, képzett munkaerő elvándorlása Írországba. A kelet-európai EU-tagállamok közül a legkevesebb munkavállaló Magyarországról és Szlovéniából próbált szerencsét Zöld-szigeten - írta a The Irish Times.
Az elmúlt évet a magyar agrárium cégei mintegy 60 milliárd forint eredménnyel zárták, ahhoz azonban, hogy önfinanszírozó legyen az ágazat, ennek a duplája szükséges – jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken.
Az Est Indoor 2006. márciusában a kirowski, a Sanoma Budapest és a Crew Kft. összefogásával Segíteni akarok címmel önkéntes munkát támogató kampányt indított el.
Az Eurostat döntése szerint a katonai kiadásokat is bele kell számítani a deficitbe. A döntés Magyarország helyzetet is tisztázza, ahol a Gripenek finanszírozása kérdéses volt.
A Hitelgarancia Zrt. 1,8 százalékról 1,5 százalékra csökkentette a Széchenyi Kártya hitelekre vállalt garancia-díjat, mérséklődnek a programban résztvevő bankok kamatai is – közölte a társaság pénteken.
Pénteken délelőtt hektikus piacon gyengült a forint, az euró csúcspontja délelőtt 259,90 forint volt. Délben 259,40/50 forinton jegyezték az uniós valutát, míg reggel 257,20/30 forint, előző nap délután 257,15/20 forint volt az árfolyam.
A hitelező bankok - élükön a Societé Générale - kérvényt nyújtottak be egy moszkvai bíróságnál, kérve a Jukosz csődjének kinyilvánítását. A Jukosz szóvivője Londonban meglepetését fejezte ki a lépés miatt.
A finn Nokia mobiltelefon-gyártó üzem létrehozatalának lehetőségét vizsgálja Romániában – írta pénteki számában a Ziarul Financiar. A beruházás meghaladhatja a 200 millió eurót.
Két fokozattal, a szuverén magyar adóskockázati osztályzat szintjére minősítette fel a Budapestre külön nyilvántartott adósbesorolást pénteken az amerikai Moody's Investors Service.
A DDB Worldwide egy „jeleket gyűjtő" szolgáltatással kívánja segíteni partnereit annak kiderítésében, mire is van szüksége a fogyasztónak. Kutatásaik szerint a fogyasztók például haszonlesők és az egyszerűségre törekszenek.
Magyarország bruttó hazai terméke 2005 negyedik negyedévében 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az év egészében a gazdasági növekedés mértéke 4,1 százalék, a naptári hatást figyelembe véve 4,3 százalék volt. Folyó áron így 21 785 milliárd forintot termelt az ország, egy főre vetítve 2,160 millió forintot.
2006. januárban – előzetes adatok szerint – a kivitel értéke 1034 milliárd forintot, a behozatalé 1088 milliárd forintot tett ki – derül ki a KSH friss adataiból.
A Transelektro-csoport jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé a hévizek kísérőgázainak hasznosításáról szóló fejlesztési elképzelés eredeti ütemterv szerinti végrehajtását.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,80 pontos csökkenéssel, 22 325,08 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,13 százalékos gyengülés. A Takarékbank elemzője szerint negatív trend érvényesülhet a pénteki kereskedési napon.