Üzleti tippek

Már kutatják, mire van szükségünk valójában

admin
admin

2006. 03. 10. 11:55

A DDB Worldwide egy „jeleket gyűjtő" szolgáltatással kívánja segíteni partnereit annak kiderítésében, mire is van szüksége a fogyasztónak. Kutatásaik szerint a fogyasztók például haszonlesők és az egyszerűségre törekszenek.

A SignBank-szolgáltatás keretében a DDB „jeleket” gyűjt, így határozva meg a társadalmi változások, várható trendek főbb irányait.

Módszerük, hogy a fogyasztók tényleges viselkedését megfigyelve a begyűjtött jeleket szisztematikusan rendezgetve következtessenek a fogyasztási magatartások okainak, irányainak megértésére, így segítve az új termékek fejlesztését, márkaépítést, kommunikációt. Tehát a tényleges viselkedésre alapoznak, ahelyett, hogy a fogyasztók mit gondolnak helyes viselkedési formának. Ez véleményük szerint azért is fontos, mert az emberek idejüknek mindössze 3 százalékában viselkednek fogyasztóként.

A haszonleső fogyasztó megjelenése

Eddigi kutatásaik szerint Magyarországra korábban, a politikai és gazdasági változásokra való reakcióként az „élj a mának” életforma volt jellemző. Mára azonban egyre jellemzőbb a fogyasztói cinizmus. Miután az emberek kitombolták magukat a nyugat nyújtotta újdonságok adta lehetőségekben, mára ezekkel kapcsolatban inkább a csalódás érzése a jellemzőbb, hiszen a nyugati termékek sem mindig váltják be az ár/minőséghez fűzött reményeket. Ez pedig a nosztalgiahullám elhatalmasodásának adhat teret.

A nők

Megfigyeléseik szerint a családmodellekben is változások következtek be: csökken a születések és a házasságkötések száma, a válásoké nő, eltűnőben van a „nő, mint háziasszony” célcsoport is.

A kommunikációtól a közösségig

Egy másik makrotémájuk megállapítása szerint egyre meghatározóbb jelenség lesz az internetes információs társadalom, a kommunikációtól a közösségig való eljutás a világháló segítségével.

Függetlenség és önhatalom

Az intézmények iránti bizalom is egyre csökken – az emberek kevéssé bíznak már abban, hogy az állam segíthetne a problémáikon, jobb életet, jobb környezetet biztosítana számukra, sőt a nagyvállalatok iránti hűség is csökken, mivel a közmegítélés szerint a nagyvállalatok csak a saját hasznukkal törődnek. Egyre inkább felértékelődik tehát az „én” szerepe.

Megállapításaik szerint mindezeken túl az egyszerűségre törekvés is egyre jellemzőbb a fogyasztóknál a fogyasztás, a pihenés, az életstílust tekintve is.

Már 52 helyen alkalmazzák

Ezekre a makro témakörbeli megállapításaikra alapozva próbálják meg minél hatékonyabban meghatározni, mire, és hogyan van szüksége a mai fogyasztóknak. A DDB Budapest jelenleg 3 mikrotémán dolgozik: Trendek a fiatalok között, Egészség és Wellness, valamint az Internet kora címmel.

Tavaly november óta a DDB Worldwide 52 irodájában – Észak- és Latin Amerikában, Ázsiában és Európában – kezdték alkalmazni a szociológiai alapokon nyugvó módszert.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.