FN

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor szerda esti tévévitáján ismét szó esett a Fidesz által tervezett járulékcsökkentésekről, illetve minimálbér-emelésről is. A FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint a lépés kockázatos, és könnyen elmaradhat a várt munkaerőpiaci hatás.
2006. 04. 06. 16:05
Tizenhat milliárd forintot meghaladó forgalom mellett délután fél három órára már közel másfél százalékos pluszban tartózkodott a Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója, a BUX. A jelenség különösen érdekes, ezalatt ugyanis a forint újabb negatív rekodszintre süllyedt.
2006. 04. 06. 14:48
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa összesen 7,2 millió forintra bírságolta Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját és annak Bonitas 2002 Befektető és Tanácsadó Kft. nevű cégét.
2006. 04. 06. 13:55
A megalapozott gyanú szerint három és fél milliárd forintos adócsalást követett el egy bolgár férfi társaival Magyarországon 2001 és 2005 között. A gyanúsítottak fantomcégeken keresztül bevételük 17,3 milliárd forintját külföldi számlákra utalták – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda.
2006. 04. 06. 13:53
A kis- és középvállalkozások külső forráshoz való jutásában, a jövőben ugrásszerűen megnő a hitelek mögé állított garanciák szerepe - mondta Radnai György, a Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián.
2006. 04. 06. 13:27
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a magyarországi választások kimenetelétől függetlenül valószínűtlen, hogy a következő kormány azonnal meredek költségvetési kiigazításba fog, ugyanakkor a "költséges" ígéretek teljesítésére sem mutatkozik sok lehetőség.
2006. 04. 06. 12:16
A vám- és pénzügyőrség egyebek mellett fokozza az ellenőrzéseket kiemelten a vendéglátóipari egységekben a kimért alkoholtermékekre – közölte a vámhatóság csütörtökön az MTI-vel.
2006. 04. 06. 12:10
A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy az Abbott Laboratories Magyarország Kft. a szórólapjaiban két termékét a fogyasztók megtévesztésére alkalmas összehasonlító reklámmal népszerűsítette. Ezért 8 millió forint bírság megfizetésére kötelezték a céget.
2006. 04. 06. 09:59
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2006 februárjában 11,6 százalékkal nőtt, a csupán munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint.
2006. 04. 06. 09:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,59 pontos emelkedéssel, 22 990,81 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés. A Raiffeisen Bank elemzője szerint a Mol piacán további erősödés valószínű a csütörtöki kereskedésben.
2006. 04. 06. 09:15
Az Európai központi Bank várhatóan a mostani 2,5 százalékos szinten tartja csütörtöki kamatdöntő tanácskozásán az irányadó kamatokat, az érdeklődés emiatt inkább a májusi drágítás és a hitelszigorítás mértéke iránt mutatkozik.
2006. 04. 06. 09:01
Elbocsátásokkal, a tevékenységek kiszervezésével és eladásával csökkentené a magas reptéri díjakat a Budapest Airport (BA) új tulajdonosa – írja a Napi Gazdaság.
2006. 04. 06. 08:38
Magyarországon és Kelet-Közép-Európában terjeszkedik a Metro-Goldwyn-Mayer Studios Inc. amerikai filmstúdió és a UPC Magyarország tulajdonosa, a Liberty Media. A két cég 50-50 százalékos részesedéssel indítja be új vállalkozását.
2006. 04. 06. 08:21
Százmillió eurós beruházással, ezer új munkahelyet teremtve bővíti magyarországi tevékenységét a gyógyászati segédeszközöket gyártó Coloplast Magyarország Kft. – tudta meg a Világgazdaság.
2006. 04. 06. 08:11
Konkrétságuk miatt komolynak vélte a kampánygyűlések idejére tervezett robbantásokról szerzett értesüléseket a Köztársasági Őrezred parancsnoka, aki a két forduló között is számít hasonló fenyegetésekre.
2006. 04. 06. 08:00
Gyurcsány Ferenc• 45 éves, Pápán született. Egyetemi diplomáját 1990-­ben, Pécsett kapta kézhez, a Janus Pannonius Tu­dományegyetem közgazdaságtudományi szakán, mi­után ugyanott, a tanárképző szakon főiskolai diplomát szerzett. 1992-től az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója 2002-ig, amikor is Medgyessy Péter stratégiai főtanácsadójává avanzsált.• 2003-ban sportminiszterként lépett be a kormányba, 2004. szeptember 29-étől pedig miniszterelnök. Mozgalmi múltja [...]
2006. 04. 06. 08:00
Eljátszadozom a gondolattal. A múzeumok templomi áhítata onnan eredhet, hogy éppen a legnagyobb és leghíresebb múzeumok - Párizs, London, Berlin - javarészt lopott holmival vannak tele, és a nagy múltú, de a gyarmatosítás korára meggyengült népek kirablását a képmutatóan szenteskedő templomi áhítat csendjével kompenzálták.
2006. 04. 06. 08:00
Akár ez év végén távozhat a magyarországi Aegon biztosító éléről Kepecs Gábor. A holland csoport térségbeli terjeszkedése felértékeli régióigazgatói posztját.
2006. 04. 06. 08:00
Olvasói sztorik