Gazdaság

Moszkva és a szerzői jogok

Görgey Gábor Az én asztalom sorozatának Artisjus-vacsora című írásában (Figyelő, 2006/12. szám) azt olvastam, hogy a szerzői jog a francia forradalom után kibontakozó polgári világban született.

Más a helyzet. Az első olyan jogszabályt, ami szerzői jogi törvénynek tekinthető, éppen a francia forradalmi törvényhozás, a Konvent alkotta meg 1793 nyarán. Ez a törvény – mint oly sok egyéb, a forradalom idején alkotott jogszabály – adta meg a lökést ahhoz a kibontakozáshoz, amit Görgey Gábor említ.

Továbbá azt is olvastam a cikkben, hogy a Szovjetunió nem írta alá a szerzői jogra vonatkozó nemzetközi berni egyezményt, és 80 éven át lopkodta a világ szellemi javait. Kétségtelen, hogy sem a cári Oroszország, sem jogutódja, a Szovjetunió nem írta alá a berni egyezményt. Ez nemcsak a külföldi alkotásokat tette védtelenné Oroszországban, illetve az utódállamban, de az orosz, illetve szovjet alkotásokat is azzá tette a világon mindenütt. Ám rövidebb időre, mint a Görgey cikkében említett, a Szovjetunió fennállásának időtartamával egybeeső 80 év. Moszkva ugyanis – lehet mondani kísérletképpen – 1967-ben Magyarországgal egyezményt kötött a szerzői jogok kölcsönös védelméről, 1973-ban pedig csatlakozott az ENSZ égisze alatt létrejött, a szerzői joggal foglalkozó egyetemes egyezményhez. Attól az időponttól kezdve a Szovjetunió megszüntette annak a gyakorlatnak a folytatását, amit Görgey Gábor joggal kifogásolt. Hogy mi vitte rá Moszkvát a változtatásra? Az, hogy olyan szerzők, mint Borisz Paszternak vagy Alekszandr Szolzsenyicin művei már ne legyenek minden további nélkül kiadhatók külföldön. Nem a szerzők jogainak a védelme, hanem a pártállam érdekének védelme volt a szempont.
DEL MEDICO IMRE
Budapest


Munkatársaink elismerése
A Minőségi Újságírásért Alapítvány által felkért zsűri a 2006 februárjában megjelent cikkek közül válogatva úgy döntött, hogy Oltás és kötés címen közölt írásukért Sághy Erna és Torontáli Zoltán, a Figyelő újságírói kapják a 75. Minőségi Újságírásért-díjat. Sághy Erna – aki tavaly júniusban egyszer már kiérdemelte ezt az elismerést – és Torontáli Zoltán a madárinfluenza elleni védőoltás gyártását ígérő társaság tulajdonosi hátteréről, illetve a cégnek juttatott állami támogatásról készítettek riportot. Az 1997-ben alapított Minőségi Újságírásért-díj 2006. évi működését is a PricewaterhouseCoopers támogatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik