FN

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 210,10 pontos erősödéssel, 24 775,05 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 0,86 százalékos emelkedés. A 27 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.
2006. 04. 26. 17:41
Továbbra sem született döntés a Magyar Telekom évi rendes közgyűlésének időpontjáról, mert az egyik leányvállalatánál folyamatban lévő vizsgálatok miatt a társaság pénzügyi eredményeinek elfogadása nem zárult le – közölte a távközlési vállalat.
2006. 04. 26. 17:13
A Boeing Co. első negyedéves profitja a vártnál nagyobb arányban, 29 százalékkal növekedett, mivel a cég javuló bevételt ért el a kereskedelmi repülőgépek értékesítéséből.
2006. 04. 26. 17:00
Száznyolcvan fokos fordulatot tehet a brit kormány a hazai monopol energiaszolgáltató, a Centrica eladásának ügyében. Míg korábban London „minden jogi eszközt” be kívánt vetni annak érdekében, hogy az orosz Gazpromot távoltartsa a Centricától, ma már – úgy tűnik - nem emelne vétót az üzlet ellen – derül ki a BBC World összeállításából.
2006. 04. 26. 15:44
2005-ben az előző évihez képest enyhén csökkent Magyarországon a politikai és a gazdasági kockázat – állapítja meg a Political Capital Institute és a Figyelő országjelentése. Ami azonban a jövőt illeti: fiskális kiigazítás nélkül visszacsúszhatunk a kockázatosabb tartományokba – olvasható a Figyelő legújabb számában.
2006. 04. 26. 15:35
Az Erste Bank Hungary tavaly a magyar számviteli szabályok alapján konszolidált és auditált mérlege szerint 19,236 milliárd forint adózott nyereséget ért el, az adózás előtti eredménye 24,84 milliárd forint volt – jelentette be Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató Budapesten szerdán sajtótájékoztatón.
2006. 04. 26. 15:08
A K&H Bank szerdán megtartott évi rendes közgyűlése úgy döntött, a hitelintézet tavalyi, 17,7 milliárd forintos adózott profitjából nem fizet osztalékot, a nyereséget az eredménytartalék javára számolják el – jelentette be a közgyűlést követő sajtótájékoztatón John Hollows.
2006. 04. 26. 15:02
A lakossági internetbanking ügyfelek száma 47, míg a vállalati ügyfeleké 44 százalékkal emelkedett az elmúlt évben. A tranzakciók közül továbbra is az online átutalások növekedhetnek a legnagyobb mértékben – áll a GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile a Sun Microsystems Kft.-vel közös felmérésében.
2006. 04. 26. 14:53
A tervek szerint az év végére készül el a Lánchíd lábánál újjáépülő Ybl-palota, amely luxusirodaházként üzemel majd – ismertette az ötmilliárd forintos beruházás részleteit a beruházó ügyvezető igazgatója szerdán.
2006. 04. 26. 14:42
A Budapest Bank szerdán megtartott éves rendes közgyűlésén az előterjesztésnek megfelelően a tulajdonosok jóváhagyták az igazgatóság beszámolóját a bankcsoport 2005. évi gazdálkodásáról és működéséről, valamint elfogadták a társaság magyar számviteli szabályok szerinti konszolidált, illetve nem konszolidált mérlegbeszámolóit és eredménykimutatásait. A közgyűlés emellett döntött egy új igazgatósági tag megválasztásáról.
2006. 04. 26. 14:35
A Vista Utazási Irodák teljesen átalakított website-tal jelentkezik, melynek újratervezését és kivitelezését a Carnation végezte.
2006. 04. 26. 14:25
Soros György, magyar származású amerikai milliárdos és mecénás szerdán korruptnak minősítette a Gazprom orosz gázkonszernt, és óvott attól, hogy Európa túlságosan függővé váljon az orosz nyersanyagszállításoktól.
2006. 04. 26. 13:40
A Szerencsejáték Zrt. az idén az első negyedévben a tervezettnél több mint 10 százalékkal magasabb árbevételt realizált – mondta Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója a társaság új lottózójának megnyitóján szerdán Budapesten.
2006. 04. 26. 13:36
A vasúttársaság 300 használt német vasúti személyszállító kocsit szerez be, lízingkonstrukcióban. A kocsik korábban a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn használatában voltak, teljes felújításukra és átépítésükre 1993–1997 között került sor.
2006. 04. 26. 12:08
Az új társasági törvény (gt) egyszerűsíti a szabályokat a kis- és közepes vállalkozások (kkv) esetében, többek között csak a fő tevékenységi kört kell megjelölni, és két napra is rövidülhet a cégalapítási procedúra – fejtette ki a Napi Gazdaságnak Sárközy Tamás, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) társelnöke.
2006. 04. 26. 08:58
Olvasói sztorik